Hirdetés

Tagadja az Intel, hogy törölte volna a folyamatosan csúszó 10 nm-es node-ot

A cég általában nem reagál a pletykákra, de most muszáj volt, mivel túl sokszor volt igaza a forrásnak.

Hétfőn jelent meg a SemiAccurate oldalán az az írás, amely szerint az Intel kivégezte a 10 nm-es node-ot. Utóbbi hivatalos megerősítés nélkül pletykának tekinthető, amelyre a cégek rendszerint nem reagálnak, ugyanakkor az Intel mégis kiírt egy rövid bejegyzést a Twitterre, ebben pedig tagadják a leírtakat, és megerősítették, hogy tartják az előző negyedév jelentésekor felvázolt tervet.

Az egész rendkívül szokatlan, ugyanis az Intel alapvetően nem reagál a híresztelésekre, ezzel is csökkentve az azokra vetülő figyelmet. Ugyanakkor a SemiAccurate szempontjából problémát jelentett, hogy számos korábbi riportjuk igaznak bizonyult, különösen a szóban forgó 10 nm-es node kérdésében, így mára túl sokan hisznek az említett médiának, amely egyébként régóta azt írja, hogy az Intelnek ez a fejlesztés sosem térülhetne meg, effektíve tehát egy pénznyelő lenne.

A SemiAccurate egyébként még augusztusban írt arról, hogy az Intel tervez egy másik node-ot is, amelynél a nanométer elé ugyanúgy 10-es számot írnak, de ez eléggé vissza lesz skálázva az eredeti, állítólag elkaszált node képességeihez viszonyítva, és a linkelt írás szerint ez fog érkezni a következő év vége felé.

Összefoglalva a fentieket, elvileg két 10 nm-es node készül az Intelnél. Amiről a számok tekintetében beszélnek az az első generációs fejlesztés, és a SemiAccurate szerint ezt végezték ki. Helyette lesz egy másik 10 nm-es node, amelyet az érintett média leírása alapján inkább 12 nm-esnek kellene jelezni, de szám szerint 10 nm-es lesz. Emiatt az a fura helyzet áll elő, hogy az Intelnek is igaza lehet, hiszen a SemiAccurate nem a 10 nm-es csíkszélesség törléséről ír, hanem magáról az adott node-ról, de a helyére jön egy másik, amire az Intel utalhat is, miszerint jövőre lesz 10 nm. Ebben kétségtelen, hogy nagy rutinjuk van már, hiszen 2015 óta minden évben ezt mondják.

A SemiAccurate időközben reagált az Intel Twitter-üzenetére, és azt írták, hogy kiállnak a riportjuk mellett.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés