Hirdetés

OpenCL-ben írt játékokat szeretne látni az Intel

Az Intel még tavasszal jelentette be, hogy szorosabb együttműködésre szánták el magát a játékfejlesztőkkel, így idén a GRID 2 és a Total War: ROME II már a cég partnerprogramjában készült. A két program azonban valamiért nem kap túlzottan nagy marketinget az Intel részéről, így nem meglepő, hogy alig tudják a játékosok, hogy a Haswell IGP-je extra effekteket kínál. Pedig Richard Huddy jól meglátta azt a rést, ahova be lehet törni, hiszen a PixelSync egy egész korrekt technika a sorrendtől független átlátszóság megvalósítására, de egyelőre a játékosok nem veszik az üzenetet, így érdektelennek tartják azt, hogy a GRID 2 és a Total War: ROME II egy-két extra effektet alkalmaz a Haswell IGP-jén. Ennek persze ahhoz is köze lehet, hogy ha valaki egy picit is komolyabban gondolja a PC-s játékot, akkor egy AMD Radeon vagy egy NVIDIA GeForce grafikus vezérlőt választ a sokkal korszerűbb terméktámogatás miatt.


[+]

Az integrált grafikus vezérlő azonban a mai processzorokban nem csak a grafikára jó. Lehet annak az erejét másra is használni, és az Intel szeretné is, ha a fejlesztők nagyobb figyelmet szentelnének az OpenCL-nek. A vállalat szerint a jelen tökéletes alapokat ad, hogy az új generációs motorok egyes futószalagjait OpenCL-ben írják a fejlesztők, amivel nem csak az egyes hardverek IGP-inek masszív számítási teljesítményét, hanem az új processzormagokban jórészt kihasználatlan AVX utasításkészletek tudását is egyszerűbb kamatoztatni. Természetesen az AVX erejének teljes kiaknázásához más módot is kínál az Intel, de a Santa Clara-i óriáscég sem vitatja, hogy az OpenCL használatával átláthatóbb és rövidebb kód írható a vector intrinsic, vagy az assembly használatához viszonyítva, miközben a teljesítmény nagyjából hasonlóan magas szintet üt meg.


[+]

Az Intel szerint az OpenCL előnye, hogy képes kihasználni a mai heterogén módon programozható rendszereket. A vállalat arra buzdítja a fejlesztőket, hogy a játékban a jelenetek számításához ne csak a processzormagokat használják, hanem az adott futószalag megfelelő lépcsőit gyorsítsák az IGP-vel. Az OpenCL végrehajtási modellje azt is lehetővé teszi, hogy a feladat a központi processzormagokon vagy az integrált grafikus vezérlő multiprocesszorain is lefuthasson, tehát elvben a szabad eszközt lehet választani a végrehajtásra. Ez persze jellemzően egy naiv megközelítés, mivel a processzormagok és az IGP multiprocesszorai más feladatban jók, amit az adott futószalag kialakításánál nagyon ajánlott figyelembe venni.

Az Intel egyébként kitért arra, hogy a GPGPU tradicionális értelemben a memóriamásolások miatt nem igazán működőképes. Ugyanakkor maga az elv nagyon is jó, de ahhoz, hogy a gyakorlatban is jól működjön integrált grafikus vezérlő szükséges és egy olyan lapka, ami kezeli az úgynevezett Zero Copy funkciót. Erre az Intel OpenCL-t támogató, IGP-vel rendelkező processzorai és az AMD APU-i is kínálnak támogatást (sajnos némileg eltérő implementációval), így létrehozható egy olyan – nem gyorsítótárazható – memóriaterületet, amit a CPU és az IGP egységesen képes írni és olvasni.


[+]

Lényeges szempont, hogy ezzel az Intel miért pont most hozakodott elő. A Windows 8 óta megoldható, hogy az integrált grafikus vezérlő akkor is képes legyen dolgozni, ha nincs rákötve egy kijelző. Ezt különböző trükkökkel már régebben is meg lehetett oldani, de az efféle megoldásokra senki sem szeret támogatást írni, hiszen a driver hazudik az operációs rendszernek, tehát egységesen kezelt támogatásról messze nem lehet beszélni. A Windows 8 óta azonban ez egy garantáltan működő funkció, ami ráadásul a Windows 8.1-ben javul is, tehát a fejlesztők számára ez egy reális alternatíva. Persze kétségtelen tény, hogy a Windows 8 használata mondhatni kötelező lesz, de arra a játékosok úgyis át fognak állni, hiszen számos érkező játék gyorsabban fut majd az új rendszeren, mint a kedvelt Windows 7-en. Ugyanakkor az sem gond, ha a váltás nem történik meg, mivel az OpenCL programok számára az IGP teljesítményének kihasználása szintén nem kötelező, így a program futtatása mindenképp garantált, még ha a tempó nem is lesz túl acélos.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés