Hirdetés

Hivatalosan is leállítja az egyes NUC rendszerek gyártását az Intel

A vállalat viszonylag rövid határidőt szabott a partnereknek az utolsó tételek megrendelésére.

Az Intel nagyjából egy hónapja jelentette be, hogy felhagynak a PC-k forgalmazásával, így lényegében lelőtték a NUC sorozatot, amelynek terméktámogatását az ASUS veszi át.

A fentiek után amolyan formalitásnak tekinthető, hogy az Intel bejelentette az egyes NUC rendszerek gyártásának leállítását, ideértve a NUC 12 Enthusiast, a NUC X15 Laptop Kit, illetve a NUC P14E Laptop konstrukciókat.

A változás igen gyorsan végbe fog menni, ugyanis a Santa Clara-i óriáscég augusztus 18-án veszi fel a fentebb említett fejlesztésekre az utolsó rendeléseket, amelyeket legkésőbb szeptember 8-ig le is szállítanak.

A NUC X15 Laptop Kit esetében érdemes megjegyezni, hogy a gyártásának leállítása valahol meglepő, ugyanis számos OEM használja ezt az alapot a saját notebookjához, és az utánpótlás hiánya azzal is jár majd, hogy bizonyos gyártói notebookok helyett is újat kell majd tervezni, hiszen az Intel már nem lesz alternatíva beszállítóként. Valószínű ugyanakkor, hogy erről az érintett cég már korábban tájékoztatta a partnereit, így nagy meglepetés nem érhet majd senkit.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés