Hirdetés

Megerősítette Adaptive-Sync iránti elkötelezettségét az Intel

Három év után még mindig csak beszélünk róla, de legalább már látszik a fény az alagút végén.

Az Intel nagyjából három évvel korábban árulta el a világ számára, hogy az akkor igen nagy újdonságnak számító, variálható frissítési frekvencia szempontjából a VESA Adaptive-Sync szabványát fogják implementálni. Ezt maga David Blythe erősítette meg, aki máig a grafikus architektúrára vonatkozó fejlesztések vezetője a Santa Clara-i óriáscégen belül.

Azóta sajnos nem történt semmi, leszámítva ugye a Kaby Lake-G megjelenését, amely egy Intel termékként támogatja az Adaptive-Sync szabványt a FreeSync implementáción keresztül. Ez viszont alapvetően az AMD érdeme, az Intel csak licenceli a szükséges komponenseket. A valóban saját megoldásra még várunk, annak ellenére, hogy Cannon Lake már támogatja, csak nincs olyan termék, amelyben aktív lenne az Intel Gen10-es IGP-je.


(forrás: Reddit) [+]

A Redditen viszont egy dylan522p nevű felhasználó kirakott egy bejegyzést, amely alapján Chris Hook, az Intel grafikus üzletágának vezető marketingese, megerősítette számára, hogy nem mondtak le az Adaptive-Sync technológiáról.

Ez persze sejthető volt, az Intelnek gyakorlatilag peche van azzal, hogy a 10 nm-es node bevezetése folyamatosan csúszik, elvégre a Cannon Lake eredetileg a 2016-os esztendő végén érkezett volna, de mivel nem tudnak mit kezdeni a problémával, a vállalat az IGP szempontjából is beszorult a Gen9-es dizájnra, így komoly fejlesztéseket nem tudnak eszközölni. Jövőre viszont már elhárulnak az akadályok, így az Intel is megkezdheti karrierjét a variálható frissítési frekvencia területén.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés