Hirdetés

Alakulóban vannak az Intel GPU-piacra vonatkozó szoftveres tervei

Most, hogy a megfelelő embereket lassan felszipkázta a cég, ideje a tettek mezejére lépni.

Érdekes információkhoz jutottunk az Intel GPU-piacot érintő terveivel kapcsolatban. A hardverekre vonatkozóan már viszonylag ismert adatnak számít, hogy a következő év folyamán érkezik az Ice Lake generáció, benne a Gen11-es architektúrára épülő IGP-kkel, míg a Cannon Lake Gen10-es dizájnja a piacon nagy részén kimarad, de ez nem is akkora baj, elvégre lesz helyette jobb. Az izgalmakat még növeli az érkező GPU is, ami valamikor 2020-ban lesz bevetve, de várhatóan már jövőre megmutatják, hogy mire lehet számítani.

A hardverek természetesen alapvetően fontos komponensei a terveknek, de az Intel egy ideje elkezdte a szoftveres hátteret is előkészíteni. Ebből a szempontból a 2013-as esztendő közepén kifejezetten jól álltak, volt egy csapat, amely meggyőzött több játékfejlesztőt is, hogy exkluzívan Intel IGP-n futó effekteket rakjanak az egyes játékokba, és még a hardvereik képességei is komolyan fejlődtek, de akkor nem tartotta a cég stratégiailag fontos tényezőnek az Intel grafikus vezérlők minőségét, így leépítette a részleget. Azóta viszont újra elkezdték felépíteni, amire szükség is van, ha valamit el akarnak érni ezen a paicon.

A hardverek érkezése mellett az Intel egyre több erőforrást fektet a szoftveres háttérre. A meghajtók tekintetében ez egyelőre csak az explicit API-k támogatásán látszik meg, kiemelve a Vulkan implementációját, amelyet az Intel a PC-piac tekintetében utolsóként vezetett be, a kezdés is nyögvenyelős volt, de mára az egyik legjobb Vulkan meghajtót kínálják a felhasználók és a fejlesztők számára. Hasonló javulás várható a DirectX 12 esetében is, amely implementáció most sem tekinthető rossznak, de van hova fejlődni, és erre bizony számítani is lehet. A régebbi API-k esetében sok változásra nincs kilátás, ezektől egyrészt távolodik az ipar, másrészt ma már aránytalanul magas költségekkel jár a teljesítmény további javítása, így nem sok értelme van ebbe fektetni a pénzt.

A fenti fejlesztések persze általánosak, ahogy elkészülnek érkeznek is a meghajtókba, a háttérben viszont folyik egy nagyobb átalakítás. Ez lényegében ugyanazt a célt szolgálja, amit az AMD elvégzett az elmúlt években az eszközillesztők területén. Ezért is vadászhatott az Intel az AMD korábbi embereire, hiszen részei voltak annak, ahogy a Catalyst csomagból Radeon Software lett. A koncepció gyakorlatilag ugyanez, csak az Intel hardvereire. Ez a projekt hosszabb távon fut, tehát várhatóan az érkező, különálló GPU-hoz készül, de úgy tudjuk, hogy vissza lesz portolva a támogatás az Ice Lake IGP-jére is. Ezen a ponton a kritikus tényező a funkcionális újítások mellett a gyors, gyakorlatilag azonnali meghajtófrissítések bevezetése, amit az Intel egyelőre a Kaby Lake-G platformjára garantál, de ugye ehhez a szoftveres hátteret az AMD biztosítja, tehát munka oroszlánrészét nem az Intel végzi el. A saját GPU mellett viszont már nem lehet más támogatására építeni, ki kell alakítani egy olyan csapatot, amely a fontosabb PC-s címek kiadására biztosítanak megfelelő eszközillesztőt. Úgy tudjuk, hogy az erre vonatkozó strukturális átalakítások nem haladnak rosszul. Sőt, már most érezhető a változás, ugyanis amíg régen akár egy-két hónappal később jött egy adott címhez való meghajtó, addig nemrég például a Strange Brigade című alkotáshoz készült profilra alig három napot kellett várni. Ez ugyan nem azonnali támogatás, de ahhoz képest, hogy honnan indultak már egészen közel vannak a célhoz.

A jelenlegi kritikus projekt a kiadókhoz való erősebb közeledés. Itt az Intel öt évvel korábban szintén elég jól állt, a leépítésig mindenképpen. Mára azonban verbuválódott egy új csoport, amelynek gyakorlatilag az a feladata, hogy ott folytassák, ahol nagyjából öt éve abbahagyta a cég. Ez azért fontos, mert az Intel a saját GPU-ját már konkrét címekkel szeretné várni, de ez azért nem olyan könnyű, mert számos nagy kiadónak szerződése van a konkurensekkel. Többek között az Electronic Arts és a Square Enix az NVIDIA, míg az Ubisoft és a ZeniMax csoporthoz tartozó Bethesda az AMD aktuális partnere. Arról sajnos nem tudni, hogy az Intel melyik kiadóban gondolkodik, de az előbbi négyesen kívül gyakorlatilag bármelyik opció, tehát választék az van, a többi megegyezés kérdése, de sajnos utóbbi a munka nehezebbik része. Egy nagyobb kiadót célzó partnerszerződés viszont mindenképpen megéri, mert ezzel rengeteg címet lehet szerezni, és ez alapvetően fontos ahhoz, hogy a hardver mögé játékokat sorakoztassanak fel.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés