Hirdetés

Gyorsan befutott az új Intel driver

Az Intel elérhetővé tette a 15.28.8.2875-ös verziójú drivercsomagot, mely a Windows 7 és 8 operációs rendszerekhez telepíthető, és tartalmazza a HDMI-hez használható audio-, valamint a Turbo Boost modullal kiegészített HD Graphics drivert, illetve az OpenCL eszközillesztőt. A WHQL aláírással rendelkező meghajtó a HD Graphics 2000-es, 3000-es, 2500-as és 4000-es IGP-vel rendelkező processzorokhoz telepíthető, azaz lényegében az asztali és a mobil Sandy, illetve Ivy Bridge lapkákban található integrált grafikus vezérlőkkel kompatibilis. A mobil termékek esetében persze fontos megjegyezni, hogy nem mindegyik gyártó engedélyezte a gyári terméktámogatást, így ha az Intel által kiadott hivatalos meghajtók nem telepíthetők, akkor a notebook gyártójánál kell érdeklődni az esetleges frissítésekről.

A nemrég megjelent 15.28.7.2867-es verziójú drivercsomaghoz képest a változásokat az OpenGL-lel kapcsolatos hibák javítása jelenti. Ennek értelmében az új meghajtóval már nem fagynak bele az indításba a Doom 3 BFG Edition és a Worms Revolution című játékok, illetve a League of Legends és a Worms Ultimate Mayhem című alkotások mostantól grafikai hibák nélkül futnak.

Az Intel új HD Graphics drivercsomagjának 32 és 64 bites futtatható verziója – Windows 7 és 8 operációs rendszerre – az előbbi linkeken érhető el. A pontos dokumentáció itt olvasható.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés