Hirdetés

IFA 2017: a Sharp durván ráfeküdt a 8K-ra

Egy csomó 8K megjelenítőt kiállítottak, és állítólag a tartalomszolgáltatással kapcsolatos problémákra is van válaszuk.

A sokáig komoly problémákkal küzdő Sharp nagy rössel térne vissza, és a Világ letarolását többek között a 8K kijelzőkkel hajtanák végre. A vállalat meglátása szerint ugyanis a 8K, azaz Super Hi-Vision felbontású megjelenítők jelentik a jövőt, és 2020-ra ez a piac 2,3 milliárd euró értékűre hízik. Ha már így látják, nyilván nem akarnak ebből kimaradni, sőt, tulajdonképpen az élére állnának ennek az egész folyamatnak.

Sharp 85" 8K kijelző
Sharp 85" 8K kijelző [+]

Hogy nem csak a szájuk jár, azt az IFA-n már be is bizonyították, hiszen több ilyen, IGZO LCD technológiára épülő eszközt mutattak be. Kezdve egy 27 hüvelykes, profi felhasználóknak szánt monitorral, egy 65 és 70 hüvelykes tévén át egészen egy 85 hüvelykes gigászig. Ezek közül a 65-ös modellt a tervek szerint már jövő év elején piacra dobnák.

Sharp 27" 8K monitor Sharp 27" 8K monitor
Sharp 27" 8K monitor [+]

Kérdés persze, hogy mégis mit lehet nézni egy ilyen kijelzőn, hiszen tartalmak még nincsenek. Nos, első körben ezt felskálázással oldanák meg, azaz Full HD és 4K anyagokból kreálna a tévé szoftvere 8K felbontásút. Mindez azért annyira nem meggyőző, hiszen eddig egyetlen ehhez hasonló technológia sem volt képes elérni tökéletest csak közelítő végeredményt sem. Emellett kiállítottak egy kamerát, amely valós időben közvetített 8K tartalmat egy csatlakoztatott tévére. Ezzel csak az volt a baj, hogy csak egy statikus, mozdulatlan képet láttunk, és nem is engedték, hogy a kamera előtt mozogjon bármi. Ezen kívül még a cég helyszínen tartózkodó képviselői azt állították, hogy készülnek az első 8K videók kezelésére képes asztali lejátszók, de ezeknek még prototípusát sem mutatták be.


[+]

Illetve szó esett arról is, hogy a tévébe épített médialejátszó szoftverekkel oldanák meg a dolgot, tehát elég lenne rádugni egy pendrive-ot a készülékre az USB-n keresztül, és máris nézhetjük majd a 8K filmeket. Természetesen még ennek az alkalmazásnak sem láttuk semmilyen nyomát, szóval ez egyelőre megmaradt ígéret szinten. Ebből is látszik, hogy a koncepciót már felépítették, de az egész még egyelőre elég ingatag lábakon áll. Látva, hogy a 4K-nak mennyi idő kellett, kicsit kérdésesnek tűnik, hogy itt pár éven belül virágzó 8K rendszer és milliárdos piac alakul ki, de ne legyen igazunk!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sharp

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés