Hirdetés

IFA 2017: Mi lesz a Sharppal? Lesz európai feltámadás?

Utánajártunk, hogy mik az egykor szebb napokat is látott cég tervei: a helyzet kicsit zavarosnak tűnik.

A Sharp irtózatosan kemény éveket élt meg a közelmúltban, többek között egymás után szabadultak meg regionális szekcióktól, és így évekkel ezelőtt az európai tévés divíziót is eladták a szlovák UMC-nek. Azonban a céget ez sem mentette meg, és végül tavaly arra kényszerültek, hogy stratégiai megállapodást kössenek a tajvani Foxconn csoporttal, ami magyarul nagyjából annyit jelent, hogy felvásárolták őket. A márka azonban nem tűnt el, hiszen a Foxconn komoly szerepet szán neki, és az elmúlt időszakban jelentősen megerősödött a Sharp.


[+]

Ennek köszönhetően a cég visszaszerezte az európai tévés divízióját az idei évben, legalábbis erről tájékoztatott Bob Ishida, a Sharp európai részlegének új vezetője az IFA 2017 eseményen. A helyzet azonban nem olyan tiszta, mint aminek látszik, ugyanis az is kiderült, hogy a jövőben továbbra is az UMC végzi Európában a kommunikációval és a termékek értékesítésével kapcsolatos feladatokat. Ez pedig látva az UMC elmúlt években mutatott produkcióját, nem tűnik maximálisan biztatónak, hiszen ezen időszak alatt a Sharp televíziók gyakorlatilag eltűntek a kontinensről. Mindenesetre az legalább biztosnak látszik, hogy nem csinálnak belőle egy noname márkát, mint annyi egykori nagy névből, hiszen a forgalmazott termékek Japánból érkeznek majd. Az viszont nem derült ki, hogy pontosan milyen modellek jönnek, és pontosan mikor érkeznek majd. Az igazi probléma az, hogy minden évben megígérik ugyanezt, és ehhez képest nagyjából nem történik semmi. Mindenesetre bizakodjunk, mert a piacnak mindig jót tesz, ha felbukkan egy erős szereplő. Ráadásul a tervek szerint komolyan ráfekszenek a mobil eszközök és háztartási kisgépek európai értékesítésére is, de ez a projekt is csak jövőre kezdődik.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sharp

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés