Hirdetés

IFA 2016: új csúcs akciókamerát mutatott be a Sony

Kisebb és okosabb, mint elődje, ráadásul figyeltek a visszajelzésekre is, így például az akku már könnyen hozzáférhető az állványon is.

A Sony bemutatta új akciókameráját, az FDR-X3000R-t, amely a jelenlegi csúcsmodell is a kínálatban egyúttal. Számos hasznos változtatást eszközöltek, és természetesen újdonságokat is kapunk. Belül egy új, 1/2.5" méretű, 8,2 MP felbontású szenzor köré épül a kamera, mely a gyártó Exmor R technológiájára alapoz. Ezt egészíti ki a Bionz X jelfeldolgozó, ami teljes pixelkiolvasást eredményez, pixel binning nélkül. Újdonság, hogy megkapta a B.O.SS (Balanced Optical SteadyShot) stabilizátor rendszert, amit korábban a handy-camekben láthattunk és ennek a lényege, hogy a teljes lencserendszer egy felfüggesztésen függ, aminek köszönhetően sokkal hatékonyabb stabilizálást kaphatunk. A kamerát mozgatva jól megfigyelhető volt a lencserendszer elmozdulása, és kihelyezett rázópados teszt alapján igen meggyőző eredményt produkált a korábbi kamerákhoz képest is.


[+]

Új a Zeiss Tessar objektív is, melynek csökkentették a torzítását, illetve változtatható a látószög is, ekvivalens 17, 23 és 32 mm-es állásokban, valamint a feltételek közben is állítható 3x-os zoom is rendelkezésre áll. Szintén megújult a Live View Remote távvezérlő, ami jelentősen kisebb lett elődjénél, és már tartókonzolra is felszerelhető, vagy akár csuklón is viselhető. Az olyan opcionális kiegészítőkkel, mint a Shooting Grip vagy a Finger Grip szintén kompatibilis, így a kamera érintése nélkül is vezérelhetjük azt a különböző markolatokat használva.


[+]

Videózás terén 4K/30p a maximum, de 1080p esetén már 120 fps is rendelkezésre állhat igény szerint, míg a maximális bitráta rendre 100 és 50 Mbps lehet, XAVC S formátumban, de természetesen a 4K felbontású time lapse videók lehetőségéről sem kell lemondanunk. A kamera csak cseppálló, ezért a vízalatti felvételekhez a tartozék vízálló tok mindenképpen javasolt, amivel akár 60 méteres mélységig is használható marad. A tervezésnél figyelembe vették a felhasználó visszajelzéseket is, így az akkumulátor nem csak könnyebben hozzáférhető, de kompatibilis is az elődmodellel. Az MDR-X3000R novembertől lesz elérhető a 600 eurós áron.


[+]

Az IFA kiállítás közvetítésében egy HP 1040 Folio G3 notebook volt segítségünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés