Hirdetés

IDF 2009: mobilizálás Intel módra

Az idei Intel Developer Forum az utolsó napjához érkezett. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a vállalat ellőtte az összes puskaporát, sőt a mobil újdonságokra csak most jutott idő. A legnagyobb érdeklődés a Calpella platformot övezte, mely a középkategóriás notebookok piacát célozza meg. A termékbe helyezhető négymagos mobil processzorokról már korábban beszámoltunk, így érdemes a lapkakészlet felől megközelíteni a dolgokat.

A legnagyobb újítás az előző generációhoz képest, hogy a vezérlés szerepét mostantól egy lapka veszi át, mivel a központi egység a Clarksfield-re építkezik, ami integrált memória- és PCI Express-vezérlőt alkalmaz. A PM55 gyakorlatilag az asztali chip mobil variánsa, így 2 GB/s-os sebességű DMI buszon keresztül kapcsolódik a processzorhoz. Fontos megjegyezni, hogy a rendszerbe semmilyen grafikus magot nem integráltak, ennek megfelelően a notebookgyártóknak gondoskodniuk kell egy grafikus modulról, ami a pixeleket a képernyőre varázsolja. Ebből már látszik, hogy a Calpella messze nem az alacsony fogyasztásáról lesz híres, komolyabb kiépítésben a platform akár 100 wattot is könnyedén felemészt. Ez természetesen korlátozza a hordozhatóságot és az egy feltöltéssel elérhető üzemidőt is.

A viszonylag magas fogyasztásért szerencsére kárpótol a teljesítmény. Sőt a jövőben már nemcsak a Clarksfield lapkát lehet a platformba építeni, mivel megjelenik az Arrandale kódnevű fejlesztés, ami a 32 nm-es gyártástechnológiával készülő központi processzoron kívül egy integrált grafikus magot tartalmazó GMCH (Graphics Memory Controller HUB) vezérlőlapkával is rendelkezik, ezt azonban 45 nm-es eljárással gyártják. Az Arrandale központi egysége két fizikai magot tartalmaz, melyek támogatják a Hyper-Threading technológiát, a GMCH vezérlőbe pedig egy HD videolejátszási képességgel megáldott, DirectX 10-zel kompatibilis, Intel G4x szériás grafikus rendszer kerül.

Természetesen az Arrandale esetében le kell mondani a brutális teljesítményről, de a fogyasztási mutatók is csökkenni fognak, ami jót tesz majd a hordozhatóságnak és az üzemidőnek. Az Arrandale és a Clarkdale processzorok kapcsán az Intel egy rövid videót is elérhetővé tett, melyben betekinthetünk a kulisszák mögé.

Az Intel Moorestown az imént tárgyalt társával ellentétben az alacsony fogyasztást helyezi előtérbe. A platformmal a MID-eket, illetve az okostelefonokat célozzák meg, és a Lincroft kódnevű SoC-ra, valamint a Langwell I/O hubra épül. Az előbbi lapka 45 nm-es eljárással készül, és a processzormagon kívül tartalmaz integrált grafikus processzort, memóriavezérlőt, valamint videokódoló és -dekódoló egységet. Az utóbbi chip vezeték nélküli kommunikációt kínál, többek között 3G, WiMAX, Wi-Fi, GPS, Bluetooth és mobiltévé csatlakozást, emellett a különféle tárolókhoz is van kapcsolódási felülete, illetve a megjelenítő eszközök interfésze is itt található.

A Moorestown platform az előrejelzések szerint 2010 elejétől lesz nagy mennyiségben elérhető, ám elképzelhető, hogy pár gyártó már az év vége előtt előáll erre a rendszerre építkező készülékekkel.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés