Hirdetés

Idén másfélszer annyi DVD-író fogy majd, mint tavaly

A folyamatosan csökkenő áraknak köszönhetően idén vélhetőleg minden eddiginél nagyobb mennyiségben fogynak majd a DVD-írók annak dacára, hogy többen már az idén elkezdődő recesszióra figyelmeztetnek. Michael Gong, a Lite-On optikai meghajtókat gyártó részlegének vezetője szerint ez nagyjából 120 millió egység eladását feltételezi az idei esztendőben, azaz 2006-ban a tavalyihoz képest hozzávetőlegesen 50 százalékkal több író fog gazdára találni – áll a tajvani DigiTimes rövid beszámolójában.

A DVD-írók elsősorban a DVD-ket csak olvasni képes, de CD-írásra alkalmas kombó egységek piacát fogják elhódítani idén, ezeknek az ára ugyanis az utóbbi időszakban nem csökkent olyan látványos mértékben, mint a nagyobb tudású társaiké, így a két technológia közt mára elhanyagolható az árkülönbség. Gong mindemellett rámutatott, hogy idén jó eséllyel inkább a DVD-RAM korongokat is író multiformátumú meghajtókat fogják előnyben részesíteni a PC-gyártók, így ezek az írók lehetnek majd a piac húzótermékei ebben az évben.

Az írók iránti felélénkült kereslet a nyers adathordozók eladását is fellendítheti majd; korábban beszámoltunk róla, hogy idén egyes becslések szerint hozzávetőlegesen 5,5-6 milliárd DVD adathordozót fognak értékesíteni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés