Hirdetés

Idén itthon is több notesz fogyhat, mint asztali PC

A hordozható számítógépek piacát évek óta jellemző jelentős ármérséklődés hatására a noteszgépek fogyasztói ára mára megközelítette, sőt bizonyos szegmensekben el is érte a hasonló teljesítményű márkás asztali számítógépek árszintjét. A jelenség lassan, de biztosan begyűrűzik hazánkba is, így például a belépőszintű notebookok kiskereskedelmi ára most már leginkább a 150 000 forintos lélektani határhoz (ez a jelenlegi nettó magyar átlagkereset mintegy másfélszerese) közelít. A jól felszerelt, „full-extrás” hordozható számítógépek számlájára nem ritkán így is félmilliós összeg kerül, mindazonáltal az asztali számítógépeket teljes mértékben kiváltó (DTR) modellek ára is látványos csökkenésnek indult.

„A hordozható számítógép piac még nem telített. Ennek legnyilvánvalóbb jele, hogy sok az ún. első notebook vásárló. Ők még az asztali számítógépeknél berögzült logika szerint választanak, amennyiben anyagi lehetőségeik engedik. Értem ez alatt, hogy elsősorban a processzor és grafikai teljesítmény az elsődleges elvárás, míg a kis súly vagy a hosszú akkumulátor-üzemidő egyszerűen nem szempont” – értékelte lapunknak a hazai vásárlói szokásokat Miklósi Zsolt, a notebook.hu üzletlánc ügyvezetője. A cégvezető elmondta továbbá, hogy a noteszgépek hazánkban többek között azért is egyre keresettebbek, mert a hordozható számítógépek ugyanolyan divatcikké kezdenek válni, mint 5-6 évvel ezelőtt a mobiltelefonok.

Miklósi lapunk kérdésére elmondta, hogy tavaly elsősorban a belépőszintű, Celeron M processzort tartalmazó noteszgépek taroltak hazánkban, ugyanakkor érezhetően növekedett az igény a nagyobb teljesítményt kínáló Pentium M processzorral ellátott gépek iránt. Az AMD CPU-ival szerelt hordozható számítógépek közül a tavaly bejelentett Turion 64-re épülő modellek minden jel szerint nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ráadásul tovább rontja az új processzor piaci helyzetét, hogy az AMD-nek egy „házon belüli” ellenféllel is szembe kell néznie a jobb ár/teljesítmény mutatót kínáló Sempron személyében. Mindemellett a tipikus notebook 2005-ben – a már említett processzor-kiépítettségen felül – 15 hüvelykes XGA (1024x768 pixeles) felbontású kijelzővel, lapkakészletbe integrált grafikus vezérlővel és DVD-íróval volt felszerelve.

Az idei év a hírek szerint bőségesen hoz majd technológiai újításokat a hordozható számítógépek piacán, így elsősorban hamarosan megjelennek a kétmagos processzort tartalmazó, új generációs Centrino Duo platformra épülő notebookok. Részben ennek köszönhetően – bár az igazi áttörést a gyenge dollár és az alacsony LCD-árak miatt a tavalyi esztendő hozta – Miklósi idén is két számjegyű piaci növekedésre számít. „Egy márkás notesz manapság semmivel sem drágább, mint egy márkás PC LCD monitorral, miközben a márkás és második vonalbeli notebookok közötti árkülönbség egyszerűen eltűnt. Ha ma valaki egy asztali PC-t szeretne eladni, érveket kell felsorakoztatnia annak előnyeiről. Márpedig előny nem nagyon akad. Úgy gondolom, hogy szerencsés esetben akár már idén a noteszeladás javára dőlhet a mérleg” – válaszolta Miklósi lapunk azon kérdésére, hogy a hazai számítástechnikai piacon mikor számíthatunk rá, hogy több notebookot értékesítenek, mint asztali PC-t.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés