Hirdetés

Vélemény: A Hynix kiemelten kezeli az AMD HBM2-re vonatkozó igényeit?

A VGA-k piacán az AMD és a Hynix által kidolgozott HBM memória igen fontos lépcsőnek tekinthető, így nem csoda, hogy egyre többen foglalkoznak ezzel a jövőképpel, hiszen ez a szabvány éveken belül leváltja a GDDR5-öt gyakorlatilag minden területen. Ez a figyelem persze tökéletes alapot ad a pletykáknak, és szokás szerint a WCCFtech lecsapott egy friss információkra, miszerint a HBM2 esetében a Hynix elsődlegesen az AMD kiszolgálására koncentrál.

Az iparágon belül sosem volt ritka az egyes cégek kiemelten történő kezelése. Tulajdonképpen a HBM kapcsán is erről volt szó, hiszen a Hynix egészen a Radeon R9 Fury VGA-k megjelenéséig az AMD-n kívül senkinek sem szállított még csak HBM termékmintákat sem. Ennek azonban vége, a tömeggyártás beindításával bárki rendelhet HBM mintákat, amelyre több gyártó is készít majd implementációt. Az így készülő végtermékek megjelenése persze még így is legalább egy évre van, de a fejlesztések aktívan zajlanak.

A Hynix eközben készül a HBM2-vel, amelynél már komoly szerepet kap a sebesség. Gyakorlatilag megduplázódik a memória tempója, amihez persze új interposerek kellenek, de az előrelépés biztosított. A Hynix igazából két utat kínál a partnereknek. A biztonságos irány az első generációs HBM használata, hiszen ez megbízhatóan működik, és első körben tökéletes a tapasztalatszerzésre. A kockázatos irány a második generációs HBM vagy más néven HBM2, amely azoknak a cégeknek ajánlott, akik már megjárták a HBM első lépcsőjét, és az így gyűjtött tapasztalatokkal tovább szeretnének lépni.

Az AMD ezen cégek közé tartozik, így vállalat tud építeni a saját tapasztaltaira, ennek fényében pedig nem meglepő, hogy elkezdték előkészíteni a HBM2 bevezetését, amelynek része az is, hogy nagyjából mennyi memóriára lesz szükségük az új termékeikhez. Ezt fontos tudni, mivel a Hynix az igényeknek megfelelően építi ki a gyártósorokat, és tudható az is, hogy nagyon kevés olyan cég lesz, amely a HBM2-vel próbálkozik, tehát nagyon nem mindegy, hogy azok a gyártósorok ki lesznek-e használva vagy sem.

Az AMD kérhet olyat a szerződésben, hogy az igényeiket a memóriagyártó mindenképp szolgálja ki, hiszen nem tudják, hogy a Hynix mennyi gyártósort húz fel, és addig nem is érdekli, ameddig megkapják a megrendelt mennyiségű memóriát. Viszont a pletykák alapján elkezdődött annak a pedzegetése, hogy a szintén HBM2-re vágyó NVIDIA-t ez hogyan érintheti, és erre vonatkozóan túl sok borúlátás párosul a cikkekhez. Valójában az NVIDIA az AMD és a Hynix közötti üzlet sehogy sem érinti, mivel a Hynix célja a megrendelőiket maximálisan kiszolgálni. Ha az NVIDIA leadja a saját megrendelését, amit lassan tényleg meg kell tenniük, akkor ahhoz is kiépítik a gyártósorokat. Tekintve, hogy a HBM2 tömeggyártása nagyjából csak egy év múlva indul be, bőven van még mozgástere a Hynixnak, arról nem is beszélve, hogy a szükséges interposerek gyártására sem kerül sor hamarabb. Az igazi kérdés itt az, hogy az NVIDIA mennyi HBM2-t rendel, mert a Hynix bizonyosan ahhoz szabja a gyártósorok kiépítését.

Nyilván az egész projekt nagyon kockázatos, és egyik cég sem szeretne pénzt veszteni. Úgy tudjuk, hogy a kockázatokat a Hynix a HBM2 kapcsán már nem vállalja fel, tehát ha kész lesz a termék ha nem, a hozzá rendelt memóriákat ki kell fizetni. Éppen ezért biztonságosabb az első generációs HBM-mel kezdeni, mert bizonyosan könnyebb az implementálás, illetve a rendelések a nem várt problémák esetén visszamondhatók, vagy a memóriák leszállítása elnapolható lényegében komolyabb ráfizetés nélkül.

Valószínűleg az egész pletykaáradat félinformációkra alapozott félreértésből született meg, mivel az ilyen projektek során komoly szerződések készülnek, és ki van zárva, hogy ennek minden egyes sora kiszivárgott volna. Bizonyos kiragadott részleteket azonban könnyen félre lehet értelmezni, ami tökéletes táptalaj a pletykákhoz, eközben valójában semmi olyan nem történik, amire az iparágon belül ne lett volna korábban több tucat példa.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Hynix

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés