Hirdetés

A HP-t továbbra is érintik a hibás GeForce chipek?

A múlt év nyarán számoltunk be arról a szomorú tényről, hogy az NVIDIA számos gyártó laptopjába hibás GeForce lapkákat szállított, aminek következtében a vásárlóknak komoly stabilitásbeli problémákkal kellett szembenézniük. A zöldek természetesen rengeteg pénzt elkülönítettek a javításokra, azonban a hibás chipeket nem rendelték vissza. A gondok érintették a legnagyobb notebookgyártókat is, többek között a Dellt, az Apple-t és a HP-t.

Az említett cégek közül a legszimpatikusabb módon az Apple járt el, ugyanis a vásárlókat korrektül tájékoztatta a hibás széria jelenlétéről, és az azonosítás után térítésmentesen javította, vagy cserélte a problémás termékeket. A vállalat bevallása szerint a raktáron lévő készlettel is hasonlóképpen jártak el, így az Apple gépek tulajdonosai – a kellemetlen emléket leszámítva – elégedettek lehettek a garanciális ügyintézéssel.

A hibás Dell gépeket vásárlók már kevésbé örültek a gyártó megoldásának, ugyanis a vállalat egy szoftverfrissítéssel söpörte a szőnyeg alá a problémát, ami a hűtőventilátorok fordulatszámát emelte meg. Ennek következtében a GeForce lapkák kötései a kisebb hőingadozástól lassabban használódtak el, így a bajok jó eséllyel csak a garancia lejárta után jelentkeznek. Ezt természetesen sérelmezték a felhasználók, így a „javítás” telepítését a többség nem végezte el, aminek a következménye a notebook idő előtti halála volt. Ennek megfelelően a Dell garanciális hálózatát szépen megdolgoztatták a vásárlók, ám az eredmény a legtöbb esetben egy feltételezhetően hibamentes termék.

A HP az érintett modellek problémáit két módon próbálta elhárítani. A jobban melegedő szériákat egy ingyenes ügyintézés keretében megjavították, míg a jobb hűtéssel rendelkező termékek garanciaidejét meghosszabbították. A fórumokon azonban azóta is számos bejegyzés keletkezik olyan problémás notebookokról, melyek nincsenek fent a vállalat ellenőrzőlistáján, de GeForce lapkával üzemelnek, és olyan tüneteket produkálnak, amelyek gyanúsan hasonlítanak a bevallottan rossz termékek hibáihoz. Persze ez még nem jelenti azt, hogy tényleg a GeForce lapkával van baj, de a fórumon többen jelezték, hogy az AMD Radeon kártyával rendelkező termékekkel nincs ilyen gond.

Az eset különösen akkor problémás, ha a betegeskedő termék eredeti garanciaideje lejárt, hiszen ilyenkor a felhasználónak kell kifizetnie a javítást, elvégre a vásárolt termék nincs fent a hibás HP notebookok listáján. A helyzet tehát rendkívül kaotikus, ajánlani sajnos nem tudunk semmit, hiszen az NVIDIA soha nem hozta nyilvánosságra a hibás lapkák teljes listáját. Az új termékeknél már jó esély van arra, hogy a problémák nem fordulnak elő. Használt notebook esetén azonban nagyon figyeljünk a vásárlásra, hiszen nem kizárható, hogy a gyártók nem voltak teljesen őszinték, amikor listát készítettek a problémás gépekről.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés