Hirdetés

Hazai termékpremier volt a hatodik Lexicon szakmai napon

Az üzleti köröket megcélzó rendezvényen az Epson prezentálta a legújabb multifunkciós nyomtatóját.

Az Exicom Rendszerház Kft. már hatodik alkalommal szervezte meg a Lexicon névre keresztelt szakmai napot. A szegedi rendezvény szokás szerint az üzleti hardverek iránt érdeklődő réteg számára tartogatott érdekességeket, mondhatni tradicionális témák kerültek feldolgozásra, csak éppen a legújabb termékeket, termékcsaládokat figyelembe véve. Ezúttal is olyan cégek képviseltették magukat, mint a Canon, a TP-Link, a HP, a Dell, az Epson, a Microsoft és a Samsung.

A Dell és a HP standja A Dell és a HP standja A Dell és a HP standja A Dell és a HP standja
A Dell és a HP standja [+]

A Dell és a HP főleg a mobil iparágra helyezte a hangsúlyt, és ezen belül terítékre kerültek a cég üzleti szempontból kritikus termékei. Sok meglepetés itt nem volt, mivel a részletezett modellek már ma is elérhetők.

A Canon és a Samsung standja A Canon és a Samsung standja A Canon és a Samsung standja
A Canon és a Samsung standja [+]

A Canon és a Samsung az irodai feladatokat célozták meg az előadásaikkal. Előbbi cég nagy hangsúlyt fektetett a dokumentummenedzsment rendszerekre, ami a mondandó szempontjából lényeges volt, hiszen a nagyüzemi szinten használható dokumentumbeolvasókra helyezték a hangsúlyt. A Samsung továbbra is azokat a piacokat próbálja összekötni, amiben erősek, így a nyomtatókat egyre jobban hozzákapcsolják az ultramobil eszközökhöz, így téve hatékonyabbá az irodai munkát.

A Microsoft természetesen a Windows 10-re és a Creators frissítésre hegyezte ki a mondandóját. Igazából a cég képviselője nem mondott el újdonságot, de kétségtelen, hogy remekül összefoglalta mit kell tudni az aktuális lehetőségekről. Emellett röviden azt is kifejtette, hogy a közeljövőben a Microsoft milyen újításokat vezet majd be az egyes piacokra.

Az Epson és a TP-Link standja Az Epson és a TP-Link standja
Az Epson és a TP-Link standja [+]

A TP-Link előadása abból a szempontból mindenképpen érdekes volt, hogy a vállalat a termékek direkt bemutatása helyett visszament az alapokig. Ezáltal a jelenlévők kaptak egy képet arról, hogy milyen hálózatépítési lehetőségek léteznek. Nyilván az üzleti célközönség miatt a menedzselhető Wi-Fi hálózatok kerültek előtérbe, hiszen a hagyományos Wi-Fi hálózatok kiépítése azért nem célszerű komolyabb várható terhelés mellett, mert az egyes kihelyezett hozzáférési pontok túlterhelhetők, így a kiépített hálózaton belül komoly korlátok keletkezhetnek.

A menedzselhető Wi-Fi hálózatok szempontjából is van azonban választási lehetőség, elvégre a menedzselés lehet szoftveres és hardveres alapú. Utóbbi számít az elterjedtebbnek, hiszen a legtöbb gyártó ezt erőlteti. Ilyenkor egy rendkívül hatékony, jól skálázható és tulajdonképpen megbízható hálózat kreálható, de mindennek (a hardveres és egyéb licencköltség miatt) komoly ára van, és ezt szó szerint kell érteni, amikor a csekket írják a megrendelők a kiépítés után. Emiatt amolyan arany középút lehet a szoftveresen menedzselhető Wi-Fi hálózatok építése, amit a TP-Link is ajánl, mivel bár minden igényre kínálnak megoldást, a legtöbb helyre a szoftveres konstrukció is megteszi.

A szoftveres menedzsment előnye, hogy jóval olcsóbb, illetve a TP-Link által kínált EAP vezérlőszoftver könnyen kezelhető, így viszonylag hamar bele lehet tanulni, ami a hosszú távú üzemeltetés egyszerűvé teszi. A szoftveres menedzsment hátránya viszont, hogy szükség van egy PC-re, amely a menedzsmentfeladatokat ellátja, és ennek a teljesítményét leginkább a hálózat méretének függvényében érdemes értékelni. Ez persze nem biztos, hogy mindenhol problémába ütközik, hiszen a legtöbb helyen jó eséllyel van egy bevethető gép, ugyanakkor az már megjegyzendő, hogy ha valamilyen meghibásodás következtében ez a rendszer kiesik, akkor a hálózat összeomlik. Emiatt a hardveres menedzsment valamivel megbízhatóbb lehet, hiszen ott célszerű redundanciát is betervezni, de ismét eljutunk oda, hogy ennek komoly ára van, méghozzá szó szerint.

A végére hagytuk a nagy durranást, ugyanis az Epson ellopta a showt a többiek elől, közvetlenül a projektorportfóliójuk bemutatása után. Mondhatni ismét, ugyanis ehhez nagyon értenek, legalábbis az elmúlt évek tapasztalatai alapján vagy érdekes mondanivalóval, vagy érdekes előadással brillíroztak, de most olyan történt, amire nem számítottunk. A vállalat az Epson WorkForce Enterprise multifunkciós termékcsaládról beszélt, amelynek a WF-C20590-es verziója percenként 100 oldalt képes nyomtatni (a kisebb WF-C17590 "csak" 75-öt). Ezt a cég több PrecisionCore nyomtatófej egymás mellé helyezésével éri el (PrecisionCore linehead), vagyis az egyetlen mozgó elem a nyomtatás során a papír, míg a fej, illetve pontosabban a fejek helyhez vannak kötve. Maga a 329 x 43 mm-es kiterjedésű linehead konstrukció 27 chipet és 37 000 fúvókát használ, és ez a sebesség titka, amit az Epson demonstrált is.

Az izmosabb Epson WorkForce Enterprise munka közben
Az izmosabb Epson WorkForce Enterprise munka közben [+]

A bemutatót azért fontos kiemelni, mert Magyarországon ennek a multifunkciós nyomtatónak ez volt az első éles bevetése, vagyis közönség előtt az Exicom rendezvényén mutatta meg a képességeit először. A teszt egyébként mi más lett volna, mint 100 tesztoldal kinyomtatása, és bár ezt túl pontosan nem tudtuk lemérni, de nagyjából benne volt az egy perces időkeretben, tehát hajlunk afelé, hogy a specifikációban leírtak igazak. Az alábbi, Epson Innovation Day rendezvényről származó videóban látható, hogy mennyire gyors a termék.

Az Epson WorkForce Enterprise sorozat képességei magukért beszélnek, és az opcionális kiegészítőkkel igen erős konfigurációt lehet összerakni.


[+]

A WorkForce Enterprise sorozat azért lehet kiemelt jelentőségű a piac számára, mert bár a lézeres megoldások ugyan képesen hasonlóan gyors nyomtatásra, de rengeteg hátrányuk van. Többek között az alkatrészek mérete a sebesség növekedésével jelentősen nő, míg a tintasugaras megoldások esetében csak a fej mérete növekszik. Ez végeredményben hatványozottan könnyebb nyomtatókat eredményez mondjuk a 100 lap/perces sebesség mentén. Nagyjából hasonló hátrányok hozhatók fel a fogyasztás oldalán is. Amíg az Epson új megoldása beéri 320 wattal, a lézeres konkurensek annyival több energiát igényelnek, hogy a használatukhoz speciális tápegységre van szükség, ha ebben az esetben is a 100 lap/perces sebességgel számolunk. És itt ismét hatványozott a különbség. Ezeket a legtöbb gyártó nem emeli ki, mert a lézer és a tintasugaras technológia eddig úgymond megfért egymás mellett, de a tintasugaras megoldások egyre inkább fenyegetik a lézeres konstrukciókat, és az Epson abban a speciális helyzetben van, hogy nyugodtan kritizálhatják a lézert, elvégre ilyen megoldásokat nem gyártanak. Szemben a konkurensekkel, amely cégek még ha hasonló kimutatásokra is jutnának, nem tudják ennyire nyersen a lézer hátrányait közölni, mert számos ilyen termékük vár eladásra.

Végül az Epson újra elővette a PaperLabot, amelyről korábban már beszélt a cég. Itt a papír újrahasznosítása fontos tényező, ami már lehetséges cégen belül is, és erre kínál az Epson egy berendezést. Itt persze figyelembe kell venni az adott cég méretét, hiszen nem biztos, hogy mindenhol kellő mennyiségű újrahasznosítható papír születik meg ahhoz, hogy megérje ezt a folyamatot házon belül elvégezni, de egy bizonyos szinten túl így is lehet faragni az üzemeltetési költségeken.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés