Hirdetés

3D-ben utazik az Optoma is

Nem lehet elégszer elmondani, hogy 2010 nagyrészt a 3D-ről szól. A tévégyártók mellett a monitorok és projektorok fejlesztésével foglalkozó vállalatok is csatasorba álltak, hogy a fotóbizniszt, illetve a digitális képkeretek üzletágát pörgető cégekről ne is beszéljünk. Nos, a vetítésben érdekelt társaságok közül most az Optoma jelentkezett két DLP modellel, amelyek képesek a háromdimenziós tartalmak megjelenítésére.

A kettő közül az EX762 típusjelzésű készülék már nem akkora durranás, hiszen egy ideje már lehet tudni, hogy alapvetően egy meglehetősen sokoldalú termékről van szó. 2,9 kilogrammos tömegének köszönhetően kimondottan mobilis, így üzleti felhasználók számára is jól jöhet. Maximum 1024x768 képpont megjelenítésére képes, fényereje 4000 ANSI lumen, ami azt jelenti, hogy elméletileg ott is használható, ahol nem sikerül az ideális vetítési feltételeket megteremteni.

Optoma EX762
Optoma EX762

Kontrasztaránya 3000:1, a lámpa élettartama viszont meglehetősen kevés, hiszen normál üzemmódban mindössze kétezer óra, ECO-ban pedig ennek a másfélszerese. A – vertikálisan negyven fokos – trapézkorrekciós funkciót akkor értékeli igazán az ember, ha nincs lehetősége, hogy vízszintes pozícióba helyezze a készüléket. Rendelkezik egy 8 watt kimeneti teljesítményű integrált hangszóróval, ami azért csak vészmegoldásként használható, a moziélményt nem teszi teljessé. A készülék 2500 dollárba kerül, és már egy magyarországi forgalmazó kínálatában is megtalálható, egészen pontosan 337 000 forintot kell érte kifizetni.

E projektor testvére a HW536 névre hallgató készülék, amely ugyanúgy a shutteres szemüveg segítségével jeleníti meg a 3D-s tartalmakat, mint az EX762. 1280x800 pixeles felbontással rendelkezik, fényereje 2800 ANSI lumen, kontrasztaránya 3000:1. A HDMI csatlakozókkal is ellátott modell 1150 dollárba kerül, ehhez még hozzájön a szemüveg, ami nagyjából 125 dollárba kerül. Így tehát körülbelül 1300 dollárért már élvezhetjük a harmadik dimenzió előnyeit a vásznon, s ez már egészen barátian hangzik. Tegyük hozzá: így látatlanban, hiszen természetesen benne van a pakliban, hogy a végeredmény ismeretében inkább egy drágább megoldás mellett dönt a felhasználó.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés