Hirdetés

Három év garancia egyes ABIT-termékekre

A számítógépalkatrész-gyártók közötti kiélezett verseny egyre újabb területekre terjed ki, mivel az élvonalbeli gyártók már majdnem minden lehetséges eszközt bevetettek a piaci küzdelemben, most többen a garanciaidő hosszával igyekeznek vetélytársaiknál kedvezőbb pozíciókat elfoglalni.

Az Expert Computer Kft. mostantól minden náluk vásárolt ABIT gyártmányú alaplapra és VGA-kártyára három év teljes körű garanciát vállal – jelentette be a tajvani gyártó disztribúcióját ellátó budapesti számítástechnikai cég. „A garanciát természetesen a gyártó vállalja, és a vevő ezt januártól minden európai elárusítóhelyen megkapja, de a hazai piac sajátosságai miatt mi ezt a váltást előbbre hoztuk néhány hónappal” – nyilatkozta Francia Róbert, az Expert munkatársa.

Nyilvánvaló dolog – tette még hozzá a szakember –, hogy ez annak a marketingharcnak a része, melyet a nagy számítógépalkatrész-gyártók vívnak egymással. A kiélezett harc és a folyamatos fejlesztések miatt teljesítményben már egyik cég sem tud tartós vagy jelentős előnyre szert tenni, és az árakat is annyira lenyomták már, amennyire csak lehetett, ezért most egyéb szolgáltatásokkal igyekeznek a vevőket elcsábítani. Ezek egyike a megnövelt garanciaidő. Várható tehát, hogy a közeljövőben egyre több cég rukkol majd elő hasonló ajánlatokkal a felhasználók nyilván nagy örömére – véli a szakember.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Abit

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés