Hirdetés

Problémába futott az ASUS ROG Maximus Z690 Formula alaplap

Bomlásnak indul a VRM blokk, de ez csak azok számára lényeges, akik vízkörbe kapcsolták a szóban forgó modellt.

Az ASUS több mint egy éve dobta piacra a ROG Maximus Z690 Formula névre keresztelt (immár előző generációs) csúcslapját, aminek az egyik szexepilje az volt, hogy a tápellátó áramkörök hibrid hűtését egy Crosschill III dizájnú EK WB blokk adta, amelyet könnyedén beköthettünk a vizes rendszerünkbe. A megoldást nikkelezettként jegyezték, ám valójában nem nikkelezett rézről, hanem nikkelezett alumíniumról van szó; ezt a gyártó anno az első ROG Formula deszkánál is meglépte, és azzal kapcsolatban ugyanolyan baki merült fel, mint az Alder Lake nemzedékkel debütáló verziónál, mégpedig a bordázat oxidációja.

(forrás: Reddit) [+]

Ez persze nem teljesen új keletű történet, hiszen az elmúlt hónapokban a Redditen ([link], [link]) és más internetes portálokon szépen elkezdtek gyűlni a felhasználók panaszai a VRM blokk rozsdásodását illetően, azonban most értünk el arra a pontra, hogy a tajvani óriás és a szlovén vízguru cég reagált a helyzetre. Elmondásuk szerint a blokk egy új nikkelezési eljárással készül, és egyes konfigurációkban ez a bevonat hamar degradálódhat (valakinél nagyjából 8 hét elég volt ehhez), ami a vízcsatornában galvanikus korrózióhoz vezet.

Az ASUS hivatalos közleménye és az EK WB e-mail Az ASUS hivatalos közleménye és az EK WB e-mail Az ASUS hivatalos közleménye és az EK WB e-mail (forrás: imgur.com) [+]

Az ASUS arra kéri az érintetteket, hogy azonnal szüntessék be a alaplap használatát, és vegyék fel a kontaktust a terméktámogatásért felelős részlegükkel. Már dolgoznak a javításon is, és jelenleg két opciót kínálnak a kellemetlen fiaskó szenvedő alanyainak a hibás hardver visszaküldését követően; az egyik a teljes vételár visszafizetése, a másik meg egy vadonatúj alaplapra való csere. Végszóként még hozzáteszik, hogy akkor is keressük fel a hivatalos terméktámogatást, ha később vizezni szeretnénk a Z690 Formulánkat, mert majd "gondoskodni fognak" rólunk.

(forrás: TechPowerUp) [+]

Egyébként a dolog elvileg házilag is áthidalható azzal, ha nagyon alapos tisztítás után 20 százaléknyi fagyállót adagolunk a hűtőfolyadékhoz, amely megvédi az alumíniumot, de mi inkább a hivatalos út járására buzdítanánk olvasóinkat.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés