Hirdetés

Gigabyte GO OC 2010 – hazai forduló

A Gigabyte GO OC 2010 néven futó tuningversenye május 28-án Magyarországra is ellátogat. Az eseménynek a Rákóczi rendezvényterem (1211. Budapest II. Rákóczi Ferenc út 183.) ad otthont, mely egy kissé külvárosba eső, de a csepeli hév végállomásától már gyalog megközelíthető helyszín. A résztvevők és a látogatók között számos ajándék kerül majd kisorsolásra.

A számítógépek alaplapjait a Gigabyte szolgáltatja, míg a processzorról az Intel, a grafikus kártyáról pedig az ATI (AMD) gondoskodik. Az egyéb részegységekért az Enermax és a Kingston felel. Előbbi a tápot, míg az utóbbi gyártó a memóriákat biztosítja. Az elengedhetetlen megjelenítőkről az LG gondoskodik, hiszen az eredményeket mindenkinek látnia kell.

A versenyben várhatóan három csapat fog részt venni, ám arról még nincs hír, hogy konkrétan kik mérik össze a tudásukat. Az érdeklődők természetesen bátran kilátogathatnak, hiszen a belépés ingyenes, a jó hangulat pedig garantált.

Előzmények

Hirdetés