Galaxy Tab blog: tokok a táblagéphez, második felvonás

Bevezető

Ismét egy óriási pakk érkezett a Speedshoptól, teletöltve mindenféle Samsung Galaxy Tab tokkal, kijelzővédővel és hátlappal. A múltkori, tokokat tesztelő bejegyzéshez képest emeljük a tétet, ma 7 tok lesz terítéken.

Samsung Galaxy Tab Jelly Cover

Első versenyzőnk egy Samsung Original termék, azaz nem egy utángyártott holmiról van szó, a tok a koreai óriás gyártósoráról került le. A Jelly Cover egy hátlapot takar, amely a készüléket hivatott védeni a leejtések és egyéb külső behatások ellen. Az áttetsző, fehér színű fedlap a neve ellenére nem kimondottan zselés, egy egyszerű gumiborításról van szó, amely szabadon hagyja a fényképezőt és az oldalsó interfészeket, így egyáltalán nem zavarja a felhasználót a táblagép használatában. A készülék mérete 2-3 millimétert megnő minden irányban, az előlapot is körbefutja egy kis perem, így egy minimális védelmet kapunk akkor is, ha képernyővel lefelé fordítva tesszük le a gépet, mivel a kijelző egy kissé magasabb lesz az asztal szintjénél. Mivel eredeti Samsung termékről van szó, az ára ennek megfelelően igen borsos, 6490 forintot kell leszurkolnunk érte.

Abound Leather Folio

Bár a gyártó egy kissé ismeretlen a hazai piacon, most van lehetőségünk megismerkedni vele, hiszen egyszerre két Abound tokot is kaptunk. Az első a mappaszerű Leather Folio, mely a neve ellenére nem igazi bőrből, hanem műbőrből készült, így elvakult állatvédőknek is nyugodt szívvel merem ajánlani. A Galaxy Tab beleillesztése nem a legegyszerűbb feladat, a legjobb szó talán a beleerőszakolás; ennél csak a lefejtés nehezebb. Viszont elég komoly védelmet nyújt, lévén, hogy a műbőr borítás egy kemény műanyag merevítést takar, ennek megfelelően összesen körülbelül fél centivel lesz vastagabb tőle a táblagép. A körülményes felszereléssel valószínűleg a tervezők is tisztában voltak, ezért egy oldalra nyitható fedlapot kapott a cucc, ezt egyszerűen lepattintjuk, és már használhatjuk is a Tabot. Természetesen a kamerát, az oldalsó gombokat és a csatlakozókat szabadon hagyja, így semmi sem akadályozhatja a felhasználót; mindezért pedig 6990 forintot kell kifizetnünk.

Abound Leather Pull-Tab

A második Abound termék egy tárcaszerű tok, amely szintén megpróbál minket átverni az elnevezésével, ettől függetlenül az előzőhöz hasonlóan műbőrből készült, de legalább nincs kellemetlen bőrszaga. A Galaxy Tab könnyen belehelyezhető, kivenni pedig egy fekete-piros pántot meghúzva lehet, áldom is a tervezőket érte, e nélkül szenvedés lenne a táblagép kiszedése. A kamera és az oldalsó interfészek ezúttal el vannak rejtve a szem (és egyéb behatások) elől, viszont a 3,5 milliméteres kimenet elérhető, így zenehallgatásra simán alkalmas a Pull-Tabba öltöztetett táblagép. Felül kapunk még egy becsatolható pántot, ami a véletlen kiesések ellen nyújt egy kis védelmet, a stílusos tokért pedig 6990 forintot kell leperkálnunk.

Casemate Barely There

Nem múlhat el tokteszt a Casemate termékei nélkül! Ez a mai bejegyzésre is igaz, ezúttal egy hátlapot kapunk a gyártótól. A fekete fedlap azoknak ajánlott, akiknek nem tetszik a Galaxy Tab fehér hátlapja: amellett, hogy minimálisan védi a táblagépet, segítségével teljesen feketévé varázsolhatjuk a masinát. A Barely There név (magyarul körülbelül az alig érzékelhető szavak fedik le a jelentését) egyébként találó, hiszen a tok vastagsága nem éri el az egy millimétert, ráadásul a gyári hátlappal ellentétben olyan műanyagból készült, amely nem gyűjti az ujjlenyomatokat, így tisztán tartása is könnyebb (értsd: nem kell fél óránként letörölni egy plüssmackóval). A készülék oldalát és a kamerát természetesen szabadon hagyja, ráadásul az ára sem vészes: a teljes feketeségért 4890 forintot kell kifizetnünk.

Otterbox Defender

Az Otterbox Defender egy nagyon komoly védőtok, segítségével a Tab, ha egy atomtámadást nem is, de egy harcot a szomszéd kutyájával simál túlélhet. A táblagépre applikálás egy kész tortúra, szó szerint egy 5 perces műveletről van szó, viszont ha egyszer föladtuk rá, komplett védelmet kapunk, a kamerán, a mikrofonon és az alsó hangszórókon kívül minden el van fedve; a gombokat külső gumibillentyűk segítségével érhetjük el, a kijelzőt egy vékony átlátszó műanyagréteg védi, az interfészeket pedig egy-egy gumiből készült ajtó takarja. A kőkemény védelmet egyébként az összeszerelés is mutatja: a tok négy részből áll, egy kétdarabos műanyag borításba kell belehelyezni a Galaxy Tabot, erre egy gumiból készült réteg kerül, az utolsó réteg bedig egy kemény műanyag borító. Mindez komoly méretbeli növekedéssel is jár, körülbelül fél centiméterrel lesz tőle nagyobb az eszköz. Ára 10 990 forint, amely ugyan nem kevés, de nem is sok egy ilyen szintű védelmet nyújtó tokért.

Brando fekete tok

A Brando versenyzője nagyon hasonlít a pár bekezdéssel feljebb található Abound Leather Pull-Tabra: formatervben és anyaghasználatban egy az egyben megegyeznek, még a kiszedést segítő pánt is megvan. Viszont a Brando tervezői lehagyták a tokról a felső csatot, ettől függetlenül a pontos illeszkedésnek köszönhetően stabilan ül benne a Galaxy Tab, nemigen fog belőle kiesni, persze ezt azért nem érdemes az erkélyen tesztelni. A tok nem sok mindent kínál, egy minimál dizájnnal megáldott termékről van szó, viszont az ára nagyon kedvező: 2290 forintért már a mienk is lehet a Brando megoldása.

Bugatti Slim Case

A mai utolsó tesztalanyunk egy Bugatti gyártmány, amely egy mappaszerű tok. Az egész egy kissé nyúlós gumiszerű anyagból készült (pontosabban: neoprénből), külső borítása viszont plüss hatást kelt. Összességében elmondható, hogy az anyaghasználat nagyon kellemesre sikerült, az egyetlen rossz pontja az előlapon éktelenkedő óriási Bugatti felirat (persze ez szubjektív dolog, ezért nem adok mínuszpontokat). A táblagép nagyon pontosan illeszkedik bele, szó szerint rászabták, éppen ezért a kiszedése egy kicsit nehezebb feladat, lévén nem kapunk segédpántot. Mindez 4990 forintba kerül, ezzel az olcsóbb szegmensbe tartozik a Bugatti versenyzője.

dr. Kind

Azóta történt

Előzmények