Hirdetés

Formátumháború: visszatáncol a Toshiba?

Ahogy az új adattároló technológiák piaci debütálása belátható közelségbe került, napról-napra röppennek fel újabb hírek a következő generációs optikai adattároló rendszerek – a Toshiba és partnerei által létrehozott HD DVD, illetve a Sony, a Matsushita és számos más nagyvállalat által támogatott Blu-ray Disc – jövőjét illetően. Mivel a két technológia fejlesztése mindmáig teljesen külön utakon halad, mostanra elkerülhetetlenné vált, hogy a kiadóvállalatok, a szórakoztatóelektronikai, illetve PC-s hardver- és szoftveripar prominens szereplői rendre csatlakozzanak valamelyik formátum támogatóihoz. Mindemellett nyilvánvaló tény, hogy a piac sokkal befogadóképesebb lenne egy univerzális formátummal szemben, az erről folyó tárgyalások azonban nyáron zátonyra futottak, azóta pedig egyik fél nyilatkozataiban sem merült fel, hogy mégis létrejöhet egy közösen fejlesztett nagykapacitású optikai adattároló-formátum.

Csatasorba rendeződés

A két formátum támogatói között zajló (kész termékek híján egyelőre még csak) nyilatkozatháború szeptember hónapban több meglepő fordulattal szolgált, melyek közül az első és legjelentősebb esemény kétségtelenül az Intel és a Microsoft közös állásfoglalása volt, melyben mindkét cég nyíltan kiállt a HD DVD formátum mellett. A két céget döntésében elsősorban a lemezek előállítási költsége, és a Toshiba formátumának „felhasználóbarát” másolásvédelmi rendszere befolyásolta.

A két óriásvállalat bejelentése sokak szerint komoly tőrdöfés a Blu-ray Disc Szövetségnek, ugyanakkor a válasznyilatkozatok során a Sony rendszerét támogató cégek – gyakran igen éles hangú közleményekben – mindvégig igyekeztek azt kommunikálni, hogy az Intel és a Microsoft döntésének nincs kellő súlya ahhoz, hogy a HD DVD-t győzelemre vigye. A formátumháború döntő ütközete ugyanakkor éppen a szoftvergyártó által útjára bocsájtott Xbox 360 és a Sony által fejlesztett PlayStation 3 piaci összecsapása lehet, míg előbbi – a vártnál később, vélhetően csak jövő év elején – HD DVD olvasót kap majd, addig a Sony következő generációs konzolába a tervek szerint Blu-ray olvasó kerül – szintén csak 2006 elején.

Nem harcolok érted!

A formátumok jövője jelentős mértékben függ a nagyobb hollywoodi filmstúdióktól, illetve nagyobb zenekiadóktól is, melyek közül a nyár folyamán többen jelezték, hogy elkötelezték magukat egyik-másik szabvány mellett. Éppen ezért némileg meglepő fordulattal szolgált, amikor a HD DVD-t támogató Paramount Pictures pár napja bejelentette, hogy a jövőben mind HD DVD, mind Blu-ray korongon kiadja filmjeit. A számos sikerfilmet jegyző filmstúdió ezzel lényegében fricskát mutatott eddigi partnereinek, és bár a döntés nem tekinthető pálfordulásnak, könnyen azt a látszatot keltheti, hogy a magasrangú tisztek egy részének semmi kedve háborúzni.

Ugyanerre utalhat Yoshihide Fuji, a Toshiba Digital Media Network Company elnök-vezérigazgatójának múlt hét szerdai nyilatkozata is, mely szerint a HD DVD-t életre hívó vállalat év végéig még kész kompromisszumot kötni a Blu-ray Disc Szövetséggel egy univerzális, közös formátum létrehozását illetően. A cégvezető elmondása szerint a Toshibának „nem célja, hogy útjába álljon egy közös formátum létrehozásának”, ami annak ismeretében legalábbis meglepően hangzik, hogy nyáron pont a japán vállalat vetette el a további együttműködés lehetőségét, amiért a Blu-ray Disc Szövetség nem tudott meggyőzően érvelni saját technológiájának megbízhatósága mellett.

Megadás vagy ultimátum?

Yoshihide nyilatkozatának további érdekessége, hogy az egy nappal az Intel és a Microsoft közös bejelentése után született – a mamutvállalatok kommünikéjéhez képest teljesen más szellemiséget sugallva. A Toshiba hirtelen kompromisszumkészsége tehát alapvetően meglepetésként érte a háborúra készülő feleket, olyannyira, hogy az ellentáborból mindeddig senki nem reagált hivatalosan a cégvezető ajánlatára, mely az év végi határidő miatt akár ultimátumként is felfogható. Tekintve azonban, hogy kevesebb mint három hónap van hátra az évből, aligha valószínű, hogy a két érdekcsoport újra asztalhoz üljön és érdemben tárgyaljon egy univerzális, közös formátum létrehozásának reményében.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés