Hirdetés

A felhővel rombol a Microsoft az új Crackdownban

A Microsoft az E3-on akkora meglepetésekkel nem készült, de az új Crackdown bemutatója azért érdekes volt, hiszen elég sok épületet porig romboltak benne. Ilyet azonban már lehetett látni előre elkészített animációkban, de mostanra kiderült, hogy a fejlesztésért felelős Realtime Worlds a kész játékot is ilyenre tervezi az Xbox One-on. Ez ugyanakkor nehezen hihető el, hiszen olyan fizikai szimulációról van szó, amihez több TFLOPS sem lenne elég, tehát valami csavar biztos volt a történetben.

A friss adatok alapján kiderült, hogy az új Crackdown szimulációja a felhőben futna. A játék egy olyan hibrid modellt alkalmaz, ahol az adott Xbox One elküldi a fizikai szimulációhoz szükséges információkat az Azure platformba, ahol igen sok számítási kapacitás áll rendelkezésre a megfelelő számításhoz. Amint ezek elkészültek, az adatokat az Azure visszaküldi az adott Xbox One-nak, ami folytatja a számítást, majd az elkészült jelenetből feldolgozható a szükséges képkocka is. A Microsoft azt is elárulta, hogy a Build konferencián bemutatott demonstráció tulajdonképpen a Crackdown korai verziójából származott, tehát a technológia létezik, de vannak még nehézségek. Többek között a Microsoft ezért sem közölt pontos megjelenési dátumot, de az Azure platform a játékok szempontjából működőképes, hiszen az erejére már a Forza Motorsport 5 is épít, ahol a gépi ellenfelek mesterséges intelligenciáját a felhő biztosítja. Persze itt masszív rombolhatóságról van szó, vagyis más problémákat kell megoldani, de a redmondi óriáscég eltökélte, hogy ebben a generációban egy egészen újszerű sandbox élménnyel lepi meg a játékosokat.

Nagyon fontos lesz az üzleti modell kialakítása is. Ne feledjük, hogy az új Crackdown esetében a szerverek üzemeltetése is költségként merül fel, hiszen a játékba bejelentkező játékosoknak ki kell számolni a fizikai szimulációt. Ezt a költséget valahogy ki kell termelni, amihez leginkább az előfizetéses modell illik. Bár ezzel kapcsolatban konkrétumokról a Microsoft még nem beszélt, de könnyen kitalálható, hogy a hagyományos üzleti modellel a Crackdown koncepciója leginkább veszteséget termelne. Persze az üzemeltetés költsége a Forza Motorsport 5 esetében is felmerül, de ennél a programnál jóval kisebb számítási kapacitást kell lefoglalni a gépi ellenfelek irányításához, tehát tulajdonképpen megérheti a megszokott üzleti modell mellett is. A Microsoft számára az Azure bővítése is megfontolandó lépés lehet. Ezen belül is olyan gépekkel, amelyek a legjobb teljesítmény/watt mutatókkal rendelkeznek, hogy az üzemeltetési költség a lehető legalacsonyabb legyen.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés