Hirdetés

Végre piacon a brutális EVGA GeForce GTX 580 Classified, lég- és vízhűtéssel is

Majdnem három hónappal ezelőtt hallhattunk utoljára az EVGA „überelhetetlen” grafikus vezérlőjéről, a GTX 580 Classifiedról. Azóta egy másik EVGA Classified kártya is befutott, a GTX 570 Classified, de az 580-as áráról nem sok derült ki, valamint a megjelenés idejéről is csak annyit lehetett tudni, hogy "valamikor a nyár folyamán" fog a boltok polcain landolni. Egy kis késéssel ugyan, de szerencsére a GTX 580 Classified most végre megjelent, méghozzá többféle variációban. Az előzetes hírekkel ellentétben ugyanis a vezérlő nem csak 3 GB fedélzeti memóriával, hanem 1,5 GB-os kivitelben is piacra kerül, valamint a beígért léghűtés mellett a vízhűtéses (Hydro Copper) variáns is napvilágot lát, ezek kombinációja pedig négy különböző kártyát eredményez.

Az EVGA FOBO programjában (Made for overclockers by overclockers) gyártott kártyák 280 mm hosszú NYÁK-ra épülnek (referencia: 266,7 mm), ezen kapott helyet az egyébként szabványos GF110 GPU, mely szokás szerint 512 CUDA magot és 64 textúrázó csatornát tartalmaz, és a 384 bites memóriabuszon lévő 1536 vagy 3072 MB-nyi GDDR5-ös memóriachip. Az órajelekről korábban nem lehetett semmilyen információra szert tenni, de az várható volt, hogy jelentősen magasabbak lesznek, mint a referencia kártyák esetében. Nos, a GTX 580 Classified vezérlők mag-, shader- és effektív memória-órajele 855, 1710 és 4212 MHz lesz, ugyanez a referencia GTX 580 esetében 772, 1544 és 4008 MHz.

Az alaposan átdolgozott tápellátásért 14+3 fázis a felelős (NEC Proadlizer kondenzátorokkal megfejelve), ami 1000 wattos teljesítmény átvitelére is képes, így a korábban beharangozott két 8-tűs és egy darab 6-tűs PCIe tápcsatlakozót nem tréfának szánta a gyártó. Nem maradtak le a feszültségmérésre alkalmas kivezetések sem, valamint a kártyához Dual BIOS is dukál, illetve az EVGA EVBot kivezetés is megtalálható a kártya monitorozáshoz, közvetlen beállításához.

Az SLI kompatibilis, két darab DVI kivezetéssel rendelkező kártya hűtéséről egy alaposan átdolgozott, 8 cm-es ventilátorral szerelt léghűtés, vagy a Hydro Copper vízhűtés felel. Míg a léghűtés elfoglal plusz egy kártyahelyet, addig utóbbi speciális kialakítása révén nem igényel plusz kártyahelyet.

Előrendelésben a léghűtéses modellekért memóriamérettől függően 550 vagy 600 dollárt, a "vizesekért" pedig  680 vagy 730 dollárt kell fizetni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • EVGA

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés