Hirdetés

Az EU új energiaszabályozása kinyírhatja a 8K-s tévéket

Jövő márciusában lép hatályba az új energiahatékonysági index, amelynek nem felelnek meg a nagyobb fogyasztású televíziók.

A tervek szerint 2023-as esztendő márciusában lép hatályba az Európai Unió aktualizált energiahatékonysági indexe, az EEI. Ez többek között érinti az újonnan forgalomba kerülő televíziókat is, azaz meghatározza, hogy minimálisan milyen energiaosztályba tartozó készülékeket lehet árulni.


[+]

Ebből pedig jelen állás szerint a nagy fogyasztású 8K és a Micro LED televíziók is kicsúsznak, azaz lehetetlenné válhat az értékesítésük az öreg kontinensen. És mivel ez a gazdag vásárlóerő miatt még mindig az egyik legfontosabb piac globálisan, így egy fontos tartópillér dőlne ki. Ez egyben azt is jelentené, hogy sok gyártó jó eséllyel el is engedné az ilyen típusú termékeket.

A jelen állás szerint tehát nehéz dolguk lesz a piaci szereplőknek, és gyászos idők köszönthetnek a 8K-s televíziókra.

Előzmények

Hirdetés