Hirdetés

Esztétikai hiba miatt cserél ki MacBookokat az Apple

Még két hónapja sincsenek a boltokban az Apple konzumer piacra szánt MacBookjai, máris számos olyan, az új noteszgépeket érintő problémáról számoltak be felhasználók, mely a vállalat eddigi kínálatára egyáltalán nem volt jellemző. Míg korábban főképp a különböző okok miatt bekövetkező túlmelegedés okozott problémát, most egy esztétikai jellegű hiba jelentkezik egyre több felhasználónál – mely egyébként könnyen kapcsolatba hozható a hőmérsékleti hatással.

A MacBook-felhasználók felől a múlt hónapban érkeztek az első olyan panaszok, melyek az amúgy hófehér tenyértámasz besötétüléséről, barnulásáról számoltak be. Kezdetben többen arra gyanakodtak, hogy a tenyérből szivárgó izzadtság, netán a bőr faggyúrétege lép reakcióba ily módon a felülettel, ugyanakkor többeknek feltűnt, hogy az elszíneződés olyan helyeken is jelentkezik, ahol a tenyér egyáltalán nincs kapcsolatban a házzal – írja beszámolójában az amerikai DailyTech híroldal.

Az Apple közben lényegében elismerte, hogy előfordulhatnak ilyen esztétikai jellegű problémák az időközben öttagúvá bővült MacBook szériával, így többeknek máris felajánlották, hogy a komplett számítógépet kicserélik a tenyértámasz elszíneződése miatt. Mindemellett többen felhívják a figyelmet arra, hogy a cserelehetőséget nem biztos, hogy minden régióban felajánlja az Apple.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Előzmények

Hirdetés