Hirdetés

Egyre kevésbé kelendő a Nintendo GameCube

A március 31-én végetért üzleti évben a vállalat 38 százalékkal kevesebb nyereséget könyvelhetett el, mint az azt megelőző esztendőben. A Nintendo csoport összes nettó árbevétele 66 milliárd jenre (547 millió dollárra) esett vissza.

A Nintendo eredetileg 80 milliárdos bevétellel számolt, közbe jött azonban, hogy a tervezetthez képest kevesebb GameCube-ot és játékszoftvert értékesítettek szerte a világon. A visszaesés oka a Microsoft Xbox felbukkanása volt, ugyanis az MS "elszívta" az eddigi GameCube-játékosok egy jelentős részét a Nintendo játékkonzoljai elől.

Tavaly egyébként kereken 5,6 millió GameCube-konzolt adtak el, a terv 10 millió egység volt. Yoshihiro Mori a cég pénzügyi-gazdasági vezetője szerint, mindenütt a világon erőteljes visszaesést tapasztaltak a GameCube-vásárlások területén. A szoftvereladásokból egyébként 55 millió dolláros bevételt reméltek, a valóságban azonban csak 44,5 millió dollár folyt be a számlákra.

Egyre nagyobb nyomás nehezedik tehát a Nintendo-ra, amely könnyen elveszítheti a játékkonzol-piacon a Sony mögött betöltött második helyét. A Microsoft ugyanis július elsejéig közel nyolcmillió Xbox-ot tud majd eladni, persze ha tartani tudják terveiket.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés