Hirdetés

E-bajonettes vázzal bővül a Sony ZV szériája

A ZV-1 nyomdokait követve a ZV-E10 is a vloggereket célozza, ám már APS-C szenzorral és MILC kialakítással.

A Sony a tavaly bemutatott ZV-1 után ismét egy olyan fényképezőgéppel rukkolt elő a ZV-E10 személyében, amit elsősorban a vloggereknek, közülük is főleg a témában még kezdőnek számító felhasználók számára készült, ám fontos változás a ZV-1-hez képest, hogy ezúttal egy tükör nélküli, cserélhető objektíves vázat kaptunk, amelyben egy APS-C méretű érzékelő teljesít szolgálatot.


[+]

Egyelőre nem teljesen tiszta, hogy ezzel a Sony végleg dobta az aXXXX jelölést az APS-C szenzoros Alpha gépek esetében és csak a ZV sorozat lesz elérhető a továbbiakban, vagy a két szériát egymással párhuzamosan fejlesztik majd, de nem lennénk meglepődve, ha az előbbi forgatókönyv valósulna meg, hiszen az említett vázak eddig is főleg a vloggerek körében voltak népszerűek, ez a tendencia pedig biztos nem állna meg, ha mostantól a marketinget is erre gyúrnák ki.


[+]

A ZV-E10 a szenzorstabilizációval megtámogatott, 24,2 megapixel felbontású érzékelő és az E-bajonett beépítését leszámítva egyébként a funkcionalitását tekintve nagyon hasonlít a ZV-1-re, az új váz megkapta a kisebbik testvér vloggereket segítő képességeit (fejlett automatika, Product Showcase Setting, egygombos bokeh mód, fejlett beépített mikrofonok), és szerencsére az olyan videós módok sem maradtak ki, mint a 4K30p felvételi lehetőség, a HLG, S-Log2 és S-Log3 profilok, illetve a FHD120p-s lassított felvétel.


[+]

A váz jack és microHDMI kimenettel, illetve USB Type-C csatlakozóval is rendelkezik, utóbbi pedig nem csak a töltést és a fájlok átvitelét, de egy Android operációs rendszert futtató okostelefonnal összekötve az élő közvetítést is lehetővé teszi.

A ZV-E10 augusztustól lesz megvásárolható, vételára önmagában 699, míg egy 16-50 milliméteres PowerZoom objektívvel egybecsomagolva 799 dollár lesz.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Előzmények

Hirdetés