Hirdetés

Cooler Master Seidon 120XL és 240M All-in-One folyadékhűtők

A processzorhűtők piaca mondhatni egy helyben jár, a hővezető csöves koncepciókat a csúcsra járatták, így a léghűtéses front nem igazán kecsegtet jelentős fejlődési potenciállal. A folyadékhűtők szegmense azonban egyre népszerűbb, helyesbítve azok az All-in-One megoldások, amelyek gyárilag összeszerelve és feltöltve érkeznek, ezeket ugyanis körülbelül olyan egyszerű beszerelni, mint egy toronyhűtőt, és az esetleges szivárgásoktól sem kell igazán tartani.

A Cooler Master kicsit mintha bealudta volna a rajtot, hiszen kínálatukban eddig csak néhány kompakt vízhűtés árválkodott, most azonban a Seidon 120XL és 240M bejelentésével sikerült erősíteni a csapatlétszámot. A történethez az is hozzátartozik, hogy a Cooler Master szerint az újdonságok az alapoktól saját tervezésűek, ellentétben a legtöbb konkurens termékkel, amelyek OEM (például Asetek) modellek felmatricázásával nyerik el identitásukat.

A két Seidon csak a radiátorban különbözik, minden más szempontból azonosak. A CPU-blokkot egyetlen réz tömbből faragják, belső felépítése az UltraFine Micro Channel szerkezetet követi, amelynek elsődleges célja a hőátadási felület maximalizálása az áramlás különösebb akadályozása nélkül. A kategóriában megszokottak szerint a pumpa a blokkal összeépítve érkezik, ennek élettartamáról és terhelhetőségéről kerámia csapágyazás gondoskodik.

A Seidon 120XL nevéből adódóan 120 mm-es radiátorral érkezik, azonban ennek vastagsága 38 mm, így kis mérete ellenére is tisztességes hőleadó felülettel rendelkezik. A szellőztetését sem bízták a véletlenre és kósza szelekre, mindkét oldalán egy 120 mm-es ventilátor mozgatja a levegőt, ezek fordulatszáma PWM szabályozással 600 és 2400 rpm között változtatható, zajszintjük 19 és 40 dBA közé várható.

Ezzel szemben a Seidon240M már 273 x 120 x 27 mm-es radiátorral rendelkezik, beszerzése előtt már körültekintőbben kell megvizsgálni az adott ház befogadóképességét. A ventilátorok száma és típusa azonos kistestvéréhez, csak most egymás mellett teljesítenek szolgálatot.

A specifikációjukban Intel LGA2011, LGA1366, LGA1156, LGA1155, LGA1150 és LGA775, illetve AMD Socket FM2, FM1, AM3+, AM3, AM2+ ésAM2 kompatibilitás olvasható. A Cooler Master Seidon 120XL és 240M All-in-One folyadékhűtők elvileg még ebben a hónapban elérhetővé válnak, hivatalos árcédulát azonban nem közölt a gyártó.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés