Hirdetés

Computex 2019: meglátogattuk a HyperX-et is

Bár a többi gyártótól eltérő helyen kellett keresnünk őket, mégsem bújhattak el előlünk, meg is mutatjuk a főleg játékosokat célzó újdonságaikat.

A HyperX egy, a kiállítás fő helyszínétől eltérő helyen mutatta meg legújabb termékeit, amelyek a hagyományokat követve elsősorban a játékosoknak lehetnek érdekesek. Új memóriacsomagjaik esetében ráadásul még a választás lehetőségét is megkapjuk, hogy a ráncfelvarrott hűtőborda tetején elhelyezett RGB csíkkal, vagy pedig anélkül szerelt kivitelt szeretnénk-e hazavinni.


[+]

A Plug and Play és XMP támogatással is felvértezett Fury DDR4 modulok a gyártó állítása szerint alacsonyabb hőmérsékleten működhetnek majd, mint elődjeik, de arról csak később kapunk információt, hogy ezek milyen órajelekkel és kapacitással lesznek elérhetők az év második felében.


[+]

Amiről viszont már többet tudtak mondani, az a lassan két éve megjelent Cloud Alpha továbbfejlesztett verziója, a Cloud Alpha S. Az alapelgondolás maradt a régi, vagyis ugyanazt a dual driverrel operáló, kétkamrás fejhallgatót kapjuk, azonban a dedikált kapcsolóknak köszönhetően már mi magunk szabályozhatjuk, hogy teljesen vagy félig zárjuk le, esetleg megnyitjuk az utat a két kamra között, ezzel megváltoztatva a mély hangok erejét. Az elődhöz képest előrelépés még a virtuális térhangzás megléte is, ezt a 3,5 milliméteres jack csatlakozóban végződő vezetéken elhelyezett kezelőegységen tudjuk ki-be kapcsolgatni.


[+]

A kényelmet a jobb minőségű fül- és fejpárnák biztosíthatják, a hajlítható, zajszűréssel is ellátott mikrofont pedig szükség esetén akár le is vehetjük. A HyperX Cloud Alpha S szeptemberben kerül a boltok polcaira, vételára 130 dollár lesz.

HyperX Cloud Mix, már kék színben is
HyperX Cloud Mix, már kék színben is [+]

Az új modell mellett a már piacon lévő headsetek is kaptak egy kis vérfrissítést új színek formájában, ez a Cloud Mix esetében a kéket jelenti, a Cloud Alpha pedig már lila-fehérben is elérhető – a plüss szarvak csak díszek, nem a csomag részei.

A Cloud Alpha sem maradt új külső nélkül
A Cloud Alpha sem maradt új külső nélkül [+]

Végezetül az Alloy Origins billentyűzetet néztük meg, amely a vállalat korábbi klaviatúráival ellentétben már saját fejlesztésű kapcsolókat alkalmaz. Az új eszközt még csak HyperX Red switchekkel választhatjuk, amikről elárulták, hogy lenyomásukhoz 45 g erőre van szükség és 80 millió leütést garantáltan kibírnak, de elárulták azt is, hogy később többféle változat közül is válogathatunk.


[+]

Ahogy az a képeken is látszik, a gyártó az RGB világítást sem veti meg, a LED-ek színét akár gombonként is konfigurálhatjuk, a beállításokat pedig 3 profilba mentve a – makrókkal együtt – beépített memóriában tárolhatjuk. Az Alloy Origin a harmadik negyedévtől lesz megvásárolható, 110 dollár ellenében.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés