Hirdetés

Computex 2015: élőben láttuk minden idők talán legnagyobb processzorhűtőjét

Korábban a Cryorig H5 hűtő kapcsán már leírtuk, hogy újnak számítanak a piacon, de úgy tűnik, hogy pont ez a frissesség ad némi lendületet vagy plusz az amúgy kissé már unalmas hűtők szegmensében, ahol a vállalatok egymás után dobják piacra a különféle klónokat. Na persze a Cryorig sem találta fel a spanyolviaszt, és erre utalást is tettek ottjártunk alkalmával, de igyekeznek a meglévő termékeket picit jobbá, hatékonyabbá, érdekesebbé tenni, hogy ne ugyanazt kapja a vásárló, csak más felirattal.

Jó példa erre az A sorozatú hibrid kompakt vízhűtő család, amire alapjáraton csak legyintenék, hiszen az unásig ismert Asetek kompakt rendszerre épít egyedi dizájnnal, de ami megadja azt a bizonyos pluszt, az a blokk tetejére szerelt ventilátor. Ennek feladata természetesen nem a processzorra szerelt, pumpával egybeépített blokk hűtése, hiába is arrafelé irányul a légáramlás, hanem az, hogy a vízhűtés felszerelésével a foglalat körül kiiktatott légáramlatot pótolja.


[+]

Bármennyire is furcsa egy megoldás első látásra, a dolog működik, amire az élő hőkamera képe szolgált bizonyítékul, amellyel összehasonlítható volt a szélgéppel és a szélgép nélkül szerelt megoldás által termelt hő. Érdemes megfigyelni, hogy nem csak a tápellátó áramkör lett hűvösebb, hanem a beszerelt passzív hűtésű VGA is profitál az egyébként halk ventilátor által keltett frissít fuvallatból.


[+]

A következő állomáson az R1 Universal processzorhűtő újdonságát láthattuk, a cserélhető színes keretet. Talán ez a 10 dollárba kerülő (ami a hűtő árának egyébként 10%-a) utólagosan megvásárolható kiegészítő egyesek számára haszontalan, ám valójában egy ötletes kiegészítő mindazok számára, akik ablakos házba építenek rendszert, vagy kifejezetten úgy állítják össze konfigurációjukat, hogy az egyes komponensek színben harmonizáljanak egymással.


[+]

A keretek színe persze nem véletlenszerűen lett kiválogatva, hanem elsődlegesen a piacon kapható alaplapok színvilágához igazodnak. Később a kínálat bővülni fog további színekkel (a még nem kapható arany látható volt már), mintás verziókkal, gravírozott kiadásokkal.

Ám ez még mind semmi ahhoz képest, hogy milyen látványt nyújt a Cryorig AF41. A négy szegmensből álló, 5 darab 140 mm-es ventilátorral felszerelt hőcsöves, 331 milliméter hosszú és 2 kg-os hűtő áprilisi tréfának indult, de a gyártó mégis legyártott belőle egy párat. Persze inkább koncepcióról és erőfitogtatásról van szó ebben az esetben, nem pedig megvásárolható termékről, ugyanis a gyártó saját bevallása szerint sem olyan hatékony ez a megoldás, mint azt első ránézésre gondolnánk.


[+]

Két új olcsó, belépő szintű hűtővel is gyarapodni fog hamarosan a Cryorig kínálata, ugyanis érkezik a referenciahűtő mintájára épülő, ám azoknál jobb teljesítménnyel rendelkező top down rendszerű C7. A négy darab hat milliméteres hőcsővel felszerelt hűtő kompakt méretekkel rendelkezik (97 x 97 x 46 milliméter), tömege pedig 357 gramm. Torony alakú variáns is lesz H9 néven, 425,1 grammos tömeggel és 87 x 102 x 125 milliméteres méretekkel, ám ennél a modellnél csak 3 darab 6 milliméteres hőcső teljesít majd szolgálatot.


[+]

A cég a hűtők mellé eltérő állagú és teljesítménymutatókkal rendelkező hűtőpasztákat is kínál többféle felhasználáshoz, amit egyértelműen jelölnek a dobozon – mely utóbbiban a paszta egyszerű terítéséhez szükséges segédeszköz is megtalálható.


[+]

Még egy újdonság felkerült a Cryorig asztalára: a prototípus állapotban leledző Pi IoT tápegység. Ez egyelőre egy koncepció szintjén létező termék, de a vállalat elkötelezte magát a megvalósítás mellett, ha a tudását véglegesítette. A táp – amely egyébként 660 wattos és 80 Plus Platinum minősítéssel rendelkezik – különlegessége az említett IoT, ami lényegében azt jelenti, hogy a tápegység a helyi Wi-Fi hálózatra kapcsolódik, és távolról (mobilról) is elérhető, be- és kikapcsolható – utóbbi szabványos leállítás keretében, ugyanis a bekapcsológomb helyére csatlakozik az alaplapon, így az operációs rendszer elintéz mindent.


[+]

Egyelőre a Pi ennyit tud, de már dolgoznak rajta, hogy a működéssel összefüggésben lévő paramétereket (fogyasztás, hatásfok, hőmérséklet) is lehessen monitorozni a mobil eszköz segítségével.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés