Hirdetés

A Civilization V mutathat példát a Linuxra portolásnál

Az Aspyr Media vezetésével elkészült a Civilization V Linux portja, mely mostantól igen jó minőségben játszható a nyílt forráskódú operációs rendszeren. Bár a Windowsra a program már évek óta elérhető, de a Firaxis kedveli a Valve törekvéseit, így megajándékozták a közösséget egy natív módon futtatható porttal, ami egyrészt egy tapasztalatgyűjtés is a Linuxra szintén érkező Sid Meier’s Civilization: Beyond Earth című alkotás portolására vonatkozóan.

Az Aspyr Media a megjelenéssel párhuzamosan kihangsúlyozta, hogy csak a natív portot tartják elfogadhatónak, így a manapság divatos wrapperek alkalmazását már a kezdetekkor elvetették. Utóbbi a fejlesztés szempontjából előnyösebb, de hosszútávon a Linuxos közösség a minőségi munkákat fogja értékelni, így a befektetett erőforrás idővel majd megtérül. A fejlesztők azért ajánlják a legfrissebb gyári grafikus meghajtók telepítését, de a nyílt forráskódú eszközillesztők fejlesztőivel is együttműködtek, tehát elméletben azokkal sem lehet probléma.

A Civilization V Linux portja lényegében megegyezik a Mac OS porttal, illetve a Windows verzió DirectX 9-es módjával. Tekintve, hogy az OpenGL leképző nem támogatja a modern effekteket, így a DirectX 11-es extrák pont úgy kimaradnak a Linux verzióból, mint a Mac OS portból. Ez azt jelenti, hogy a Civilization V a nyílt forráskódú operációs rendszeren nem használhat tesszellációt, illetve nem olyan jó minőségű visszatükröződés a vízen, emellett gyengébb minőségűek a textúrák és az árnyékok, illetve az élsimítás is limitált. Ez sajnos technikai, ezen belül is főleg szoftveres probléma. Az összes DirectX 11-es funkcióhoz OpenGL 4.4-es leképzőt kellene használni, és igen komoly gond, hogy még a GPU PerfStudio 2 sem működik stabilan OpenGL 4-es funkciókkal. Bár sokan mondhatják, hogy vannak más fejlesztőeszközök is, azok viszont szimplán képtelenek egy komplex OpenGL program profilozására, a megcélzott API verziójától függetlenül. Utóbbit egyébként nem csak az Aspyr Media, hanem a Valve is így látja, tehát az OpenGL-es fejlesztőeszközökre nagyon rá kellene feküdnie a piacnak, ugyanis ma szimplán lehetetlen modern effektekkel szállítani a Linux portokat.

A Civilization V portját mi is kipróbáltuk. Sajnos a kiegészítőkkel nem rendelkezünk, de az alapjáték jól futott a legújabb Arch Linuxon. A sebesség sem volt lényegesen eltérő a Windows verzió DirectX 9-es módjához képest. Azt továbbra sem értjük, hogy a felhasználók miért vennének Steam masinákat, ha a modern effekteket úgy sem kapcsolhatják be, de az biztos, hogy az Aspyr Media által portolt Civilization V a Linuxon reálisan teljesíthető szintet megugrotta, így példát vehetnek róla a SteamOS-re dolgozó fejlesztők.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés