Hirdetés

Különleges kialakítású fülhallgató Bose módra

A felsőkategóriás audiotermékeiről ismert Bose bejelentette, hogy piacra lép új, akár headsetként is használható fülhallgatójával, a QuietComfort 20 névre hallgató termékkel. A hasonló jellegű modellek óceánjából kiemeli a dizájnja, és a fülbe dugható, a dobozba háromféle méretben bekerülő (S, M, L,) gumiborítás kialakítása. Erre ugyanis került egy kis fogantyú, amit elméletileg fülkagyló belsejébe kell akasztani, és ennek köszönhetően minden korábbinál kényelmesebben hordható. Ez nem számít óriási újdonságnak, hiszen más Bose termékeknél már találkozhattunk vele, de azért még mindig figyelemreméltó ritkaság.

Bose QuiteComfort 20
Bose QuietComfort 20 [+]

Akinek eddig sem okozott óriási tragédiát a hagyományos fültipli, azt talán ennél jobban értékeli majd, hogy a termékbe bekerült az aktiválható a Noise Cancelling funkció, amely, mint azt a neve is mutatja, képes a zajok kiszűrésére. A modell rendelkezik saját mikrofonnal is, amely a kábelen kapott helyet, és amelynek köszönhetően telefonálni is lehet a segítségével. Ehhez kapcsolódik az Aware névre hallgató funkció, aminek aktiválása után az éppen hallgatott dal a telefonbeszélgetés közben sem áll le, csak diszkréten visszavonul a háttérbe, és a hívás befejeztével újra felhangosodik.

Bose QuiteComfort 20
Bose QuietComfort 20 [+]

A vállalat egyelőre a frekvenciaátvitelről, az impadenciáról és az érzékenységről nem szolgált konkrét technikai információkkal. Azt viszont már lehet tudni, hogy augusztus elején kerül a boltokba iOS vagy Android alapú eszközök mellé szánt változatban is, és már előrendelhető 300 dolláros áron.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Bose

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés