Hirdetés

Bemutatta következő mobil platformját az AMD

Az AMD lerántotta a leplet következő generációs notebookprocesszoráról, valamint mobil platformjáról. A Griffin kódnevű processzor szállítását várhatóan 2007 utolsó negyedében kezdik meg a partnereknek, de a köré épülő notebookok csak a jövő év első felében válnak elérhetővé végfelhasználók számára. A kétmagos Griffin végrehajtó egységei szinte egy az egyben megegyeznek a 65 nm-es csíkszélességen készülő Turion 64 X2 processzorokéval (azaz a K8 architektúra az alapja), ezzel együtt ez az AMD első olyan lapkája, melyet kifejezetten a hordozható számítógépekben való felhasználás követelményeinek megfelelően terveztek. Ennek fő jele a fejlettebb energiagazdálkodás, de például a memóriavezérlőt is a notebookok tipikus feltételeihez igazították.


Griffin processzor

A Griffin újdonságai közé tartozik az elméletileg legfeljebb 2,6 GHz-es órajelen működtethető HyperTransport 3.0 csatoló implementálása. A jelenleginél magasabb frekvenciák nagyobb fogyasztást vetíthetnének előre, azonban az AMD lényegesen okosabbá tette az energiamenedzsmentet; a HT sávszélessége menet közben változtatható, az interfész adatáramlás hiányában akkor is kikapcsolható, ha a processzormagok épp dolgoznak. Az integrált memóriavezérlő és a HyperTransport kontroller önálló tápellátása mellett a két CPU-mag is független szabályozást kapott. Az alábbi ábrán is látható séma szerint a két magnál – a C4, C3, C1 állapotokat nem számítva – öt fokozatban lehet változtatni a tápfeszültség értékét, míg az órajel akár nyolcadára is csökkenthető (összehasonlításként: eddig minimálisan 800 MHz-en futottak a Turionok).


A Griffin energiagazdálkodása

Fejlődik a crossbar kapcsoló, a másodszintű gyorsítótárak magonként 1 MB-osra nőnek, a memóriavezérlő továbbra is DDR2 modulokkal működik együtt, de a jelenleginél nagyobb hatékonysággal.


A Griffin tömbvázlata

A Griffin nem önmagában mutatkozik be, hiszen az ATI felvásárlása óta az AMD számára is lehetővé vált, hogy platformmegoldásokban gondolkodjon. A Griffin az RS780 + SB700 lapkakészlettel együtt képezi a Puma kódnevű platformot. A Puma integrált grafikus vezérlője már DirectX 10-kompatibilis lesz, az analóg kimenetek mellett digitális DVI, HDMI, illetve DisplayPort videokimenetet is biztosít, és hardveresen gyorsítja nagy felbontású videók lejátszását, kezelve az esetlegesen nélkülözhetetlen titkosítási kulcsokat is.

A chipset már a PCI Express második generációjára épül, mely 5 GHz-es linkeket kínál. Érdekes megoldás a PowerXPress, amely lehetővé teszi, hogy – tipikusan a konnektorosról akkumulátoros táplálásra váltáskor, vagy fordítva – a külön grafikus processzor szerepét a szerényebb képességű, de kisebb fogyasztású integrált mag vegye át, mégpedig dinamikusan, bootolás nélkül. Az új déli híd elvileg 14 USB 2.0 és hat Serial ATA II portot kezel, bár ezek kiaknázására a noteszgépek esetében úgy sincs mód. A Windows ReadyBoost és ReadyDrive funkcióit kihasználandó az új megoldásba beépült a NAND flashmemóriák kezelésének képessége.

Az AMD szerint az egész platformot úgy tervezték, hogy a chipset és a processzor az energiagazdálkodásban is együttműködjön, így minimalizálva a fogyasztást. Bár pontosabb részletek nem ismertek, a vállalat nem mulasztja el hangsúlyozni, hogy a chipsetek és processzorok fejlesztését egy rendszerben, egy integrációs folyamat részeként képzeli el. Ennek legmarkánsabb állomása a 2009-re ütemezett Fusion lapka lenne, mely a jelenlegi AMD processzorokba beépített funkciók mellett már a grafikus vezérlőt is magában foglalná.


AMD mobil útiterv

Az AMD Puma platformja versenyképes megoldásnak tűnik az Intel Santa Rosa kódnevű Centrino Duo technológiájával szemben, más kérdés, hogy a nagy vetélytárs valószínűleg 2008 derekán kihozza újabb mobil platformját, a Montevinát, mely egyebek mellett már 45 nm-es csíkszélességen előállított CPU-t fog tartalmazni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés