Hirdetés

A TSMC beizzította 3 nanométeres node-ját

A tajvani gyártás fokozása mellett Arizonában ugyancsak lesz új gyártósor, sőt, már a 2 nanométerre vonatkozó előkészületeket is megkezdték.

Az Apple legfőbb chipellátójaként és a Samsung elsődleges versenytársaként ismert, tajvani illetőségű TSMC egy rövid ceremónia után a mai napon (december 29-én) megkezdi 3 nanométeres node-ján a lapkagyártást a Tainan Science Parkban található, 12 hüvelykes waferekkel dolgozó Fab 18 gyárában. A cég úgy véli, hogy az új eljárással készített termékek értéke öt éven belül el fogja érni a 1,5 trillió dollárt.


[+]

A beszámolók szerint az almás óriást nem hatotta meg különösebben az a tény, hogy a Samsung jó fél évvel előzte meg a TSMC-t az új gyártástechnológiával (júniusban üzemelték be a gyártósorokat, majd egy hónappal később már kész voltak az első szállítmánnyal), és inkább megmarad az utóbbi vállalat partnereként a jövőben érkező M2 Pro, M3, illetve A17 Bionic chipekhez, hiszen jelenleg is az ő 4 nanométeres megoldásukat használják az A16 Bionic SoC-ban, ami az iPhone 14 Pro szériás okostelefonokat hajtja.

  • Kapcsolódó cégek:
  • TSMC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés