Hirdetés

Befellegzett az OnLive felhős játékának

Az OnLive egyike volt azoknak a vállalatoknak, amelyek a felhős játékot nagy lehetőségnek tekintették. Erről a koncepcióról már mi is beszámoltunk az alábbi cikkben összegezve a technika előnyeit és hátrányait. Az OnLive persze az évek során többé nőtte ki magát, így részben sikerült kilépniük a játékok árnyékából, de nem volt elég előfizető, illetve a szerverek fenntartási költsége elképesztően magas volt. Természetesen a cég számított arra, hogy az elején a rendszer veszteséges lesz, de végül annyira nagy pénznyelővé vált az egész, hogy belátható időn belül nem volt esély nyereségessé tenni.

A fentiek miatt az OnLive április 30-án végleg lekapcsolja az összes jelenleg létező szolgáltatását. A mai naptól a vállalat már előfizetést sem fogad el. Amelyik felhasználó március 28-a után fizetett elő, természetesen visszakapja a pénzét.

A Sony egyébként bejelentkezett a OnLive szabadalmaiért, amelyek hasznosak lehetnek a vállalat saját PlayStation Now szolgáltatásához, de a cég egyéb ingóságaira, a kiépített szervereire, illetve a dolgozókra a japán vállalat sem tart igényt.

Az OnLive bedőlése egyébként rávilágít arra, hogy a szerverek fenntartási költsége még ma is óriási probléma, így az ilyen szolgáltatásokkal kevés az esély bármiféle nyereséget elérni, ha nincs mögötte olyan exkluzív tartalom, ami vonzaná a tömegeket. Már a PlayStation Now esetében is látszik, hogy a Sony ugyan erősen épít az exkluzív tartalmaira, de a saját termékskálája mellett még a konkurensnek számító Samsung okostévéit is megcélozta, hogy biztosan legyen elég előfizető, amelynek hála idővel a PlayStation Now önfenntartó lehet.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés