Hirdetés

Bach modern feldolgozásban

Mozartról elnevezett kasztnijai után megújította Bach névre hallgató házimozi-PC házait a Thermaltake. Az új típusok legfőbb különbsége az elődökhöz képest, hogy ATX helyett immáron kizárólag csak BTX rendszerű alaplapokat fogadnak, ennek megfelelően a házak hátlapjának elrendezése is jelentősen változott, mindemellett az előlapon is felfedezhető néhány apróbb eltérés a korábbi modellekhez képest.

A fekete vagy ezüst színű alumínium előlappal, valamint Media Lab panellel, hűtővel vagy ez utóbbiak nélkül kapható házak alacsonyabbak is lettek az elődöknél, így valamivel jobban illeszkednek a házimozi-rendszer többi komponense közé. Az egy-egy 5,25, valamint 3,5 hüvelykes, továbbá két belső, 3,5 hüvelykes foglalattal rendelkező házak 112 x 400 x 400 milliméteres méretűek, tömegük pedig attól függően, 6,8-8,2 kilogramm, hogy rendelkeznek-e Media Lab funkcióval, valamint jár-e hozzájuk BTX-hűtő. Mindegyik Bach ház szériafelszereltsége egy 325 watt teljesítményű CFX tápegység.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés