Hirdetés

Az Azza Cast házzal új értelmet nyer a könnyen nyitható számítógépház kifejezés

Az ATX méretű gépház alumínium borítása két irányban feltárható, a VGA előtt viszont még zárt állapotban sincs burkolat.

A Pyramid szériánál már láthattuk, hogy az Azza nem ijed meg a szokásosnál különlegesebb házak tervezésétől, most azonban nem egy számítógépházra alig hasonlító termékkel lepték meg a piacot, inkább a klasszikus toronyházakat közelítették meg egy kicsit egyedibb szemszögből.


[+]

A kézzel oldható csavarokkal rögzített oldallapokkal ellátott gépházakon már meg sem lepődünk, ennek ellenére még mindig előnyként emlegetjük ezt a tulajdonságot saját háztesztjeinkben, az Azza Cast viszont még ezeknél is egyszerűbben nyitható megoldást választott. A fekete és fehér színben elérhető ház acél vázra épül, amelynek előlapja egyszerűen levehető, míg a ház tetejét, alját és bal oldalát borító, alumíniumból készült lemezek zsanérokkal kerültek rögzítésre, így lefelé és felfelé nyithatók. Állítva persze a ház alját nem egyszerű kitárni, de szerencsére a Castot a hátfalra állítva is használhatjuk (bár ilyenkor a hátul elhelyezett Hurricane III 120 ARGB ventilátornak nem sok értelme lesz), szerelés közben pedig akár mindkét „ajtót” le is vehetjük.


[+]

A 470 x 220 x 460 milliméteres, üresen 10,9 kg tömegű, legfeljebb ATX méretű alaplapokat fogadó házban a tervezők meghagyták a lehetőséget a vízhűtéses rendszerekhez tartozó radiátorok beszerelésére, méghozzá az előlap mögé. Konkrétan 280 és 360 mm hosszú egységek jöhetnek szóba, de ugyanide akár további ventilátorokat is pakolhatunk, 140 milliméteresből maximum kettőt, 120-asból pedig akár hármat is.


[+]

Processzorhűtőből a 165 mm magas, vagy annál alacsonyabb modellek közül válogathatunk, míg grafikus kártyák esetében a 360 milliméteres hosszúság jelenti a maximumot. Utóbbinak nem csak széltében lesz sok helye a beltérben, de levegőből is többet kap majd, mint a többi komponens, hiszen a két ajtó nem szorosan érintkezik egymással, a kettő között pont egy VGA-nyi hely maradt szabadon. Persze ez akkor mutat a legjobban, ha a kártyát állítva szereljük be, nem pedig a hat, hagyományos orientációjú slot egyikébe tesszük.


[+]

Adattárolóból kétféle méretet használhatunk, 3,5 hüvelykesből egy, 2,5 hüvelykesből pedig három darab számára van hely a beltérben. A ház természetesen alaplapi kivezetésekkel is rendelkezik, az egy USB Type-C és két USB 3.0 Type-A port, illetve a jack ki- és bemenet a ház elején sorakozik.

Az Azza Cast 210 dollárért lesz megvásárolható, de hogy pontosan mikor, azt a gyártó nem ismertette.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Azza

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés