Hirdetés

Autóverseny és informatika

Az autósportok királya, a Formula 1 nem csak a sebességről, másodpercekről, versenyzésről szól. Hatalmas információ- és tudástömeget kell rendszerezni, kezelni, hogy a csodamasinák mögött rejtőző technológia hétről hétre versenyképes legyen. Az utóbbi években már nemcsak a háttérben, hanem az F1 kirakatában is megjelentek az informatikai vállalatok. Hatalmas Lenovo felirat díszeleg az AT&T Williams versenyautók oldalán, de az AMD, Intel és több más vállalat is komoly szerepet vállal a száguldó cirkusz támogatásában. Elsősorban nem anyagiakról, hanem számítógépekről van szó.

A Lenovo az AT&T szakembereivel karöltve éppen az elmúlt hetekben adta át a Williamsnek új szuperszámítógépét, mely elődjénél négyszer gyorsabb. Több mint 600 processzorával 8 teraFLOPs számítási kapacitásával a legnagyobb teljesítményű Kínában épített számítógépen áramlásdinamikai szimulációkat futtat majd a versenyistálló. A gépóriás mellett 400 Lenovo személyi számítógépet is használnak, ennek kétharmada notebook. Kell is a sok PC, hiszen egy autó egyetlen versenyen 2 gigabájtnyi telemetriai adatot produkál, és csak egy számítógéppel lehet beindítani.

A Lenovo sajtótájékoztatóján megtudtuk, hogy a kínai vállalat ismét nagyszerű félévet zárt. Élőben megtapogathattuk a korlátozott számban készülő bőrborítású ThinkPad Reserve-et. Adam Parr, aki az évad elejétől a Williams vezérigazgatója, rengeteg kérdésünkre válaszolt (persze a legérdekesebb műhelytitkokat nem árulta el). Elmondta, hogy az új szuperszámítógép egyszerre nyolc aerodinamikai számításra képes, míg korábbi gépük csak kettőt tudott. Most még próbaüzemben járatják, de nagyon jól muzsikál, és a monzai futamon már a versenypályán is kamatozik a teljesítménye.


Adam Parr – bankár, bányász, ügyvéd, AT&T Williams CEO

Pénteken, reggel 10 órakor a Hungaroringen feldübörögtek a Formula 1-es motorok, megkezdődött a szabadedzés, a milliméterekkel és fokokkal való játszadozás, az autók beállítása. A magyar pálya Monaco után a második leglassabb, szűk, nagyon nehéz előzni rajta, így sorsdöntő lehet a jó kvalifikáció.

Meglepő volt, hogy a Williams gárdája a délelőtti és délutáni menetben sem serénykedett, holott motorszállító partnerük, a Toyota egységei szorgalmasan rótták a köröket. Valószínűleg jól tudták, mit csinálnak, hiszen a konstruktőri rangsor ötödik helyén állva éppen kétszer annyi pontjuk volt, mint motorszállítójuknak, amely sokkal nagyobb költségvetésből gazdálkodik. Csak a négy sikeres autógyártó (Mercedes, Ferrari, BMW, Renault) csapata előzi meg őket. Alexander Wurz a legutóbbi Európai Nagydíjon csupán három tizedmásodperccel maradt le a dobogóról. Ezen a héten is jól muzsikált a lenovós gép, Nico Rosberg az ötödik rajtkockába kvalifikálta magát, Alexander Wurz vasárnap a 13. helyről rajtolhatott. Elvileg.

A gyakorlat viszont más volt, mert a McLaren csapat ifjú titánjai között kialakult harc hivatalos büntetésbe torkollt. Alonsót az első helyről öttel hátrébb sorolták, így a 16-os számú Williams autó a második sorból, a negyedik pozícióból indulhatott. Kár, hogy ez az előkelő helyezés három kiállásos taktikát hozott magával, de az így elért hetedik hely is két pontot hozott a Williams konyhájára. A versenyt végig vezetve, de szoros befutóval Lewis Hamilton nyerte Kimi Räikkönen előtt, így hét pontos előnnyel kezdi a háromhetes nyári szünetet.

A viszonylag nyugalmas pénteki nap is elegendő volt ahhoz, hogy beleszagoljunk a Formula 1-es hétvége hangulatába. A legjellemzőbb momentum a hang volt. Eleinte még élveztük a 2,4 literes V8-asok hangját, de mikor már több mint fél órája csak jöttek és jöttek, megértettük, miért mondják, hogy csak füldugóval lehet túlélni a hétvégét.

Üde színfolt volt a GP2-es versenyautók edzése. Ezeket a kocsikat sem csokiból öntötték; 600 lóerős V8-as motorjuk kevesebb mint 7 másodperc alatt katapultálja őket 200 km/h-s tempóra, végsebességük pedig 300 km/h fölött van. Mobil boxaikat nemes egyszerűséggel az F1-es istállók állásai elé gurították.

A „kicsik” a Formula 1 előszobáját jelentik. Tavaly a GP2 sorozatot az a Lewis Hamilton nyerte, aki idén az F1-es tabellát vezeti. Az idei mezőnyben ott van a F1-es BMW-vel a nagyok közt is bemutatkozó Timo Glock, Bruno Senna – Ayrton Senna unokaöccse – és még sok ifjú titán.

A nap legérdekesebb része a két edzés közötti látogatás volt a paddockban és az AT&T Williams boxában. A kamionokkal és csodálatos mobilszékházakkal közrefogott utcán közlekednek a versenyzők, csapatvezetők, mérnökök és mindenki, aki a száguldó cirkusz üzemeltetésében részt vesz, no meg a vendégek.

Első megilletődöttségben csak egy gyönge hellót sikerült kinyögni a mellettünk elviharzó David Coulthardnak, aki a Red Bull és Toro Rosso közös fém-üveg palotájába igyekezett ebédelni. Hihetetlen, hogy ezeket az épületeket hétről hétre összecsomagolják, hogy azután néhány ezer kilométerrel odébb ismét felállítsák őket. A klasszikus F1-es Motor Home két kétemeletes pótkocsi közé épített étkezők és irodák komplexuma.

A Red Bullhoz hasonlóan néhány csapat különleges főhadiszállást épít. Természetesen ebben is a két legerősebb csapat, a McLaren Mercedes és a Ferrari jeleskedik. Ők háromemeletes palotákat húznak fel megannyi kiegészítő épülettel. Nekünk a legkisebb csapat, a Spyker elegánsan visszafogott otthona tetszett a legjobban.

Láttunk még rengeteg gumiabroncsot. Most, hogy már csak egy beszállító van, a Bridgestone, valamivel könnyebb a csapatok dolga, hiszen nem kell már annyit trükközni ezzel a komponenssel. Persze most sem egyszerű a gumiválasztás; a magyar futamon nem minden esetben muzsikál jól a lágyabb keverék, és – akárcsak tavaly – esőre is volt kilátás.

Miközben várakoztunk bebocsátásunkra az AT&T Williams istálló rejtett bugyraiba, a Motor Home-ban felfedeztük Alexander Wurzot.

A boxba két kamion között vezet az út, melyek a paddockban található összes járműhöz és épülethez hasonlóan makulátlanul tisztára suvickolva csillogtak-villogtak. Belül ott sorakoztak az előkészített gumiabroncsok.

No, ezek is örülni fognak nekünk, gondoltuk, hiszen éppen most mosták fel a padlót, minden csillog a víztől. Aztán kiderült, hogy ezt a tükröződés permanens, olyan fényes és tiszta volt a talaj, hogy enni lehetett volna róla. Impozánsak voltak a vékony szénszálas műanyag borításuktól megszabadított alkatrészek, a motor, mely alapjáraton is megremegtette a rekeszizmot. Sehol sem láttunk olajfoltot vagy bármilyen szennyeződést!

Valóban Lenovo számítógépeket használnak a Williamsnél, nem is keveset. A rengeteg monitoros parancsnoki hídon hét notebooknak előkészített helyet fedeztünk fel. Lám, mégis van olyan terület, ahol használják a ventilátoros alátéteket. Az oldalsó polcokon megpillantottunk néhány jellegzetes, fémpántos ThinkPadet. A mérnökök dicsérték a T60-as szériát, strapabíróságát, kis súlyát.

Az orrkúpok alján rábukkantunk Ayrton Senna logójára. A háromszoros világbajnok versenyzőlegenda egy tragikus balesetben vesztette életét, Frank Williams egyik autójában. Azóta is rengeteget tett ez a sport nemcsak a versenyzők, hanem a hétköznapi autósok biztonságáért. A mai menetbiztonsági vizsgálatokban meghatározó szerepet betöltő NCAP törésteszteket a Formula 1 gazdája, a FIA vezette be.

Nagyszerű élmény volt látni, hogy a több mint 500 szakemberből, rengeteg informatikai eszközből, tapasztalatból mérnöki bravúrok sorozatával hogyan áll össze egy Formula 1-es csapat, amihez most már a Lenovo is hozzáteheti a maga tudását. Érdekes helyzetben van a Williams istálló, hiszen ők az egyetlen csapat, mely mögött nem áll óriási autógyártó vagy egyéb pénzeszsák, és így is a legjobbak között tudnak lenni. Ahogyan Adam Parr mondta, mindent azért tesznek, hogy az autó gyorsabb legyen, ez az egyetlen céljuk, semmi más.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés