Hirdetés

Ultravékony fusionös géppel készül az ASUS

A Brazos platform bemutatása óta sokan várnak egy olyan notebookra, mely ultravékony méretek mellett szállítaná a rendszert 13,3 hüvelykes kijelzővel. Az ötlet adja magát, hiszen a felhasználók véleménye szerint ez az ideális mérete a hordozhatóságnak, ami még nem megy a használhatóság rovására. Probléma azonban, hogy a Brazos platform amellett, hogy nagyon olcsó és keveset fogyaszt, még túl sokat is tud, így könnyen megtörheti az adott cég termékskálájának a rugalmas átmeneteit, elszedve a vásárlókat a többi termék elől. Többnyire ez az oka annak, hogy a gyártók kerülték az előbb említett paraméterek mellett az AMD rendszerének alkalmazását, de az ASUS úgy döntött, hogy nem vár tovább, és a szorít helyet egy ilyen gépnek.

Az U32U jelzésű masina lényegében a korábban már bemutatott U36-os sorozat módosított vázát kapja meg, az általános kinézetről tehát már lehet ábrándozni. Ahogy az fentebb már kiderült a termék az AMD Brazos platformjára épül, abból is az aktuálisan elérhető legerősebb, E-450-es APU-ra, mely két darab 1,65 GHz-en üzemelő processzormagot rejt, míg a 80 shader processzorral dolgozó Radeon HD 6320-as grafikus vezérlő magórajele 508 MHz lesz, amit a turbó funkció 600 MHz-re emelhet, amennyiben ez a 18 wattos fogyasztási kereten belül lehetséges. A 13,3 hüvelykes kijelző LED-es háttérvilágítást használ, míg a felbontása 1366x768 pixel. A notebook DDR3 szabványú rendszermemóriát kezel, és lehetőség lesz az 1333 MHz-es modulok alkalmazására is. Az adattárolást egy 320, vagy egy 500 GB-os merevlemez oldhatja meg, míg a masina kommunikációs lehetőségeit az Ethernet, a Bluetooth 3.0 és az IEEE 802.11b/g/n-es Wi-Fi biztosíthatja. Az utóbbi három adapter közül némelyik csak opcionális, de erről pontos adatot csak a megjelenés napján kaphatunk. Természetesen az extra kijelzőkhöz biztosított a HDMI kimenet, emellett elérhető egy kártyaolvasó, egy webkamera, valamint két 3.0-s és egy 2.0-s USB port is.

Az akkumulátor meglehetősen erős lesz, ahhoz képest, hogy a Brazos platformot szolgálja ki. Ennek megfelelően a nyolccellás, 5600 mAh-s egység átlagos terhelés mellett is kibír 12 órát, de még maximális terhelés mellett is több óráig lehet rá számítani. A platformhoz alkalmazható az AMD ingyenesen letölthető Fusion Utility for Mobility programja is, ami számos előre beállított teljesítményprofilt tartalmaz, melyeket aktiválva a felhasználó hosszabb üzemidőre tehet szert, továbbá a szintén ingyenes Fusion Media Explorer is futtatható a rendszeren. Ahogy az a fusionös gépekre jellemző az ASUS masinája is támogatja a DirectX 11-es, a DirectCompute 5.0-s, az OpenCL 1.1-es, az OpenGL 4.2-es és az OpenGL ES 2.0-s API-t. Emellett az APU UVD 3.0-s motorja gyorsítja az AVC/H.264, az MVC, a VC-1, a DivX/Xvid, valamint az MPEG-2/4 videókat, továbbá teljes mértékben kezeli a nemrég megjelent Flash 11-et, és a különböző webes felületek, mint a HTML5, a WebM vagy a WebGL gyorsítása sem jelent akadályt.

Az ASUS elsődlegesen előtelepített Windows 7 Home Basic operációs rendszerrel szállítja majd a masinát, de elérhető lesz FreeDOS szoftverrel is. A két év garanciával érkező U32U megjelenése a következő év elején esedékes, és a legolcsóbb modell ajánlott fogyasztói ára 450 dollár körül várható.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés