Hirdetés

ASUS ROG Xonar Phoebus hangkártya könnyedebb, olcsóbb kiadásban

Az ASUS a tavalyi CES-en mutatta be először, majd tavasszal dobta piacra az x1-es PCI Express foglalatba illeszthető ROG Xonar Phoebus hangkártyát, ami impozáns paraméterekkel mutatkozott be, ugyanakkor közel 70 000 forintos vételára nem kifejezetten a megfizethető kategóriába repítette az újdonságot – még akkor sem, ha most már ennél jóval olcsóbban is hozzá lehet jutni. A 7.1-es hangkártya árát nem csak maga a tervezés és kivitelezés, valamint a minőségi alkatrészek és az extrák (például 600 ohmos fejhallgatókat is kezelő erősítő) dobták meg, hanem egy olyan kiegészítőt is kapott, amihez hasonlóért minden gyártó vaskos felárat számolna fel.


[+]

Ez lényegében a Control Box névvel illetett külső vezérlőegység, ami a hangerő szabályozásán túl egyfajta 3,5 mm-es jack aljzat dokkolóként is szolgál, illetve egy mikrofont is építettek bele, ami hagyományos funkcióján felül az aktív zajszűrést is képes ellátni a mellékelt szoftverrel karöltve – ezt hívják ROG Command funkciónak. Az ASUS-nál viszont szeretnék, ha a Phoebus nem csak a kiváltságos játékosok eszköze lenne, ezért piacra dobják az alacsonyabb árcédulájú ROG Phoebus Solo nevű terméket.

Az újdonság lényegében ugyanaz, mint az első Phoebus, de hiányzik a dobozából az imént említett Control Box és annak minden funkciója, beleértve a ROG Commandot is. Maga a hangkártya viszont változatlan, azaz technikai paramétereiben, felépítésben és hangzásban megegyezik azzal, amit a korábbi hírünkben már részletesen bemutattunk.


[+]

A legfontosabb változás a külső vezérlőpanel elhagyásán kívül még az ára, ami bruttó 31 990 forint körül alakul, azaz jóval barátibb lesz az eddiginél. Az ASUS ROG Xonar Phoebus Solo hazai megjelenése május közepére várható.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés