ASUS blog: Vivobook Pro 16X OLED notebook

Ez a notebook az átmenet a profiknak szánt Studiobook és a fiatalosabb Vivobook széria között.

Az ASUS a Vivobook családdal eredetileg a fiatalosabb dizájnt kereső, de hardver tekintetében azért inkább a középkategóriára vágyó vásárlókat célozta, ám az elmúlt időszakban egyre több mindent vett át például a Zenbook Próktól, vagy éppen az abszolút csúcskategóriába pozicionált, kreatív profikat megcélzó ProArt Studiobook családtól.


[+]

A Vivobook Pro X szintén a kreatívokat célozza, de – mint tavaly ősszel láthattuk – inkább azokat, akik ezzel hobbiszinten foglalkoznak. Ettől még a cég a szériát egyértelműen a prémium kategóriába sorolja, ami nem is meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy milyen erős hardver kerülhet bele. A Vivobook Pro 16X OLED esetében például kérhetünk Ryzen 9 5900HX-et vagy 11. generációs Intel processzort, 32 GB memóriát, 1 TB-os háttértárat is, a grafikus feladatokat pedig egy GeForce RTX 3050 Ti láthatja el, mely – mutatva, hogy mire is szánták ezt a gépet – a Game Ready helyett a Studio Driverrel érkezik. Ebből a sorozatból járt nálunk egy példány egy rövid ideig, amit  gyors tesztnek vetettünk alá.

Specifikációk
Termék megnevezése ASUS Vivobook Pro 16X OLED
Processzor Intel Core i7-11370H – 4 mag, 3,3-4,8 GHz, 45 watt TDP
Memória 2 x 16 GB (Samsung) DDR4-3200
Kijelző 16"-es, 3840x2400 pixeles OLED panel, Pantone tanúsítvánnyal,
VESA DisplayHDR Trueblack 500
Grafika - Intel Iris Xe
- NVIDIA GeForce RTX 3050 (50 watt Dynamic Boosttal), 4 GB GDDR6
Adattároló 1 TB SK Hynix NVMe SSD, PCIe 3.0 x4
Kommunikáció - MediaTek Wi-Fi 6 MT7921
- Bluetooth 5.2
Interfészek - 1 db USB 3.2 Gen2 Type-C
- 1 db USB 3.2 Gen1 Type-A
- 2 db USB 2.0
- 1 db HDMI 2.0b
- 1 db kombinált 3,5 mm-es hangcsatlakozó
- microSD kártyaolvasó
Extrák billentyűzetvilágítás, ujjlenyomat-olvasó a bekapcsológombban, DialPad
Akkumulátor 96 Wh
Méret 360 x 259 x 19 mm
Tömeg 1,95 kg
Operációs rendszer Windows 10 Home
Gyártó honlapja www.asus.com/hu
Termék honlapja ASUS Vivobook Pro 16X OLED (N7600)
Garancia 3 év

Mint látható, messze vagyunk a csúcstól, a gépet mégsem neveznénk lassúnak, hiszen PCMark 10 alatt a következő számokat produkálta:

  • PCMark 10 Extended: 6248
  • Essentials: 8973
  • Productivity: 9118
  • Digital Content Creation: 6302
  • Gaming: 7989
  • Procyon Photo Editing: 5493
  • Procyon Video Editing: 4073

Használat közben

Természetesen a Vivobook Pro nem kizárólag munkára vethető be, és ugyan a GeForce RTX 3050 nem éppen a 4K-s játékok barátja, alacsonyabb felbontáson és közepes, közép-magas minőségi beállításokkal már használható sebességre képes. Ám az evidens, hogy a hangsúly inkább a multimédiás feladatokon van, ez látható a 16 hüvelykes kijelző képességeiből is, mely egy 4K (vagyis a 16:10-es képarány miatt 3840x2400 pixeles) felbontású OLED panel, 385 cd/m²-es maximális fénysűrűséggel, a technológia kínálta gyakorlatilag végtelen kontraszttal, óriási színtérrel, egyenletes megvilágítással, és ahogy azt az ASUS-nál az utóbbi időben megszokhattuk, gyári kalibrációval, mely biztosítja a kiváló színhűséget is.

[+]

Munka közben a notebook közepes terhelésig egész halknak nevezhető, és a két ventilátorral dolgozó hűtőrendszer a processzort és a VGA-t is elviselhető hőmérsékleten tartja. Nagy terhelésnél persze már nem nevezhetjük némának a rendszert, de kellemetlen hangerőre nem kell számítani tőle, fejhallgató nélkül is dolgozhatunk vele, miközben burkolata sem melegszik extrém módon.

Külső

Mint azt fentebb már említettük, a Vivobook sorozat igyekszik dizájnban eltérni a többi sorozattól, egyedi, felismerhető jellegzetességekkel, fiatalos elemekkel, melyet a világosabb ezüst (hivatalos nevén Cool Silver) szín, illetve a billentyűzeten elrejtett apróbb dizájnelemek hivatottak jelenteni. Utóbbiak kifejezetten ízlésesek, ide tartozik a narancssárgás színnel kiemelt Esc gomb vagy az Enterre került sávos minta, de ide sorolhatnánk a billentyűk érdekes, funkciók szerinti színezését is.


[+]

A fémburkolatos gépház stabil, jól összerakott, a széles zsanér is szilárdan tartja a kijelzőt, melyet egy kézzel is mozgathatunk, nyithatunk, zárhatunk, a billentyűzet pedig nem hajlik be kezünk alatt. Az talán már pusztán a képernyő méretéből is kiderülhet, hogy a Vivobook Pro 16X OLED, bár vékony (19 mm-es), mégsem elsősorban a hordozhatóságra koncentrál, hiszen alapterülete a vékony káva ellenére is 360 x 259 mm, tömege pedig 1,95 kg. Utóbbiban szerepet kap a 96 Wh-s akkumulátor is, ami viszont az üzemidőre van pozitív hatással (egyszerű irodai munkákra több mint 12 óráig használható a notebook).


[+]

A csatlakozókkal nem bánt szűkmarkúan az ASUS, kapunk USB 3.2 Gen2 Type-C konnektort, mely töltésre és DisplayPortként is használható, valamint egy USB 3.2 Gen1 Type-A és két USB 2.0 portot (bár az utóbbiak helyett is jobb lett volna az USB 3.2 Gen1), HDMI-t, kombinált hangcsatlakozót, illetve microSD kártyaolvasót is.

Bevitel

A billentyűzet magyar kiosztású és dedikált numerikus résszel is rendelkezik, bár ezt kicsit összenyomták, de legalább így a „normál” rész rendes méretű gombokkal és kiosztással rendelkezik. Bekapcsológombja egy gyors, megbízható, Windows Hello kompatibilis ujjlenyomat-olvasót rejt. Nem hiányzik természetesen a háttérvilágítás sem, de az ezüst alapszín miatt ezt világosban mindenképpen érdemes kikapcsolni, különben a karakterek nehezen láthatóak.


[+]

A tapipad kapcsán kiemelnénk a tavaly ősszel bemutatkozott ASUS DialPadet, ami ugye a ProArt szérián felbukkanó Dial „virtuális”, tapipadra integrált változata, nagyjából úgy, ahogy a NumberPad pedig a numerikus billentyűzetet helyettesíti. Amiről tehát jelen esetben szó van, az a tapipad bal felső részén bekapcsolható virtuális tárcsa, melyre különböző funkciók pakolhatók – alapból a kijelző fényerejét és a hangerőt kezeli, de Adobe programokban például az expozíciót vagy más, hasonlóan kezelhető beállítást is vezérelhetünk vele.


[+]

A DialPad jól működik, de virtuális volta miatt oda kell figyelni, hova tesszük ujjunkat, könnyű „lecsúszni” róla, használata megszokást igényel. Az elgondolás tehát jó, de hosszútávú sikere mindenképp a szoftveres támogatáson múlik.


[+]

Összefoglalás

A Vivobook Próval töltött idő alatt jó benyomásokat szereztünk notebookkal kapcsolatban: multimédiás feladatokra tökéletes partner, képszerkesztés, videóvágás során a nagy teljesítmény, és különösen remek képernyő az, ami megkönnyíti a munkát vele. Hűtőrendszerének képességei összhangban vannak a hardver tudásával, nem kell túlzottan erőlködnie, így nincs kellemetlenül magas zajszint, sem túlmelegedő burkolat. És ha már a burkolatnál tartunk: a 16X összerakása is jó, a gépház szilárd, nem lötyög, nem hajlik, a tudásához illő minőségérzetet nyújtja.

Wombath

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények