Hirdetés

Full extrás ASRock X79 Fatal1ty Champion alaplap érkezik

Az ASRock 2011 karácsonya előtt mutatta be, de csak az idei év februárjának végén rajtoltatta el az X79 chipkészlet köré épített Fatal1ty Professional alaplapját. A felszereltség alapján lehetett már sejteni, hogy ennek a sorozatnak lesz még folytatása, hiszen egy csúcskategóriás X79 alaplaptól mindenképpen elvárható a 8 darab memóriafoglalat és valamilyen (legalább részben) egyedi extra, amitől valóban felsőkategóriásnak mondható egy adott termék.

A gyártó nem késlekedett, majdnem napra pontosan két hónappal az előző modell után közhírré tették, hogy április 27-től elérhető a Fatal1ty Champion, mely elődjéhez képest sokkal izgalmasabb felszereltséget és még több extrát tartogat a vásárlók számára. Az új variáns teljesen új nyomtatott áramköri lapra épül, aminek köszönhetően az LGA2011 foglalat mellett elfér a Sandy Bridge-E CPU-k által támogatott maximális mennyiségű (8 db) DDR3-slot, valamint a bővítőkártyák számára is csak PCI Express sínek állnak rendelkezésre. Egészen pontosan egy pár PCIe 2.0 x1 és 5 db PCIe 3.0 x16. Utóbbiak közül csak kettő teljes értékű x16 foglalat, kettő csak x8-nak felel meg, míg a maradék egy darab szintén x8, de ennek meghajtása minden bizonnyal az X79 PCH feladata.


[+]
Kép forrása: http://www.pctreiber.net

A tápellátásért 12 fázisú DigiPower névre hallgató VRM a felelős, amire a Professional változathoz képest egy komplexebb hőcsöves hűtési rendszert pakoltak, melybe már az X79 PCH hűtőbordája is bekapcsolódik. Természetesen csúcskategóirás alaplap lévén a multiméteres feszültségméréshez szükséges kivezetések is helyet kaptak az alaplapon. A felszereltségre minden bizonnyal nem lesz panasz. Belső SATA 6 Gbps tárolókból összesen hatot, SATA 3 Gbps-ből pedig négyet képes fogadni, ezen felül még két darab eSATA 6 Gbps is fellelhető a hátlapi kivezetések között.


[+]

USB 3.0-s kapuból nem kevesebb, mint nyolc áll rendelkezésre, Broadcom BCM57781 chipre épített Gigabit Ethernetből kettőt kapunk, valamint a FireWire kivezetést sem spórolták le. Végére hagytuk a Champion nagy újítását, az integrált Creative Sound Core 3D 8+2 csatornás audioprocesszort (ennek szolgáltatásait már korábban elemeztük), így várhatóan jóval minőségibb hangzáshoz jutnak a vásárlók, mint a kommersz megoldásokkal.

Hivatalos ár egyelőre nincs, de japán boltok árazása alapján az ASRock Fatal1ty Champion nem lesz olcsó – nagyjából 465 dollárral lehet kalkulálni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés