Hirdetés

Az ARM bemutatta az SBSA specifikációt

Az ARM bejelentette, hogy megszületett az SBSA, vagyis a Server Base System Architecture specifikáció, ami az ARMv8 architektúra szerverpiaci hódítását próbálja majd felgyorsítani. Elsődleges szempont, hogy a piac számára olyan ökoszisztémát kínáljon, hogy egy adott operációs rendszer egyben is képes legyen támogatni az érkező ARM-os szerverekbe szánt rendszerchipeket. A szerverpiacon ugyanis nagyon kritikus szempont a megfelelő konzisztencia biztosítása, és ezt több gyártó mellett csak szabványos alapok formájában lehet elérni.

Az SBSA bizonyos szempontból megköti a gyártók kezét, hiszen megköveteli, hogy a kritikus területeken az érkező hardverek ugyanazt kínálják. Többek között mindegyik terméknek ugyanazokat a SIMD és kriptográfiai kiterjesztéseket kell támogatnia, és hasonló ARM által specifikált dolgokról van szó. Abból a szempontból azonban nem kell aggódni, hogy ez esetleg rontja majd a versenyt a cégek között. A rendszerchipek ugyan sok szempontból hasonlítanak majd egymásra, de mikroszerverek a legfőbb előnyt az alkalmazott fabric technológiából szerzik, így a potenciális megrendelők szempontjából is ennek lesz majd a legnagyobb jelentősége.

Az ARM SBSA specifikációját egyébként számos iparági szereplő támogatja, többet között a Canonical, a Citrix, a Linaro, a Microsoft, a Red Hat és a SUSE, illetve az OEM-ek – kiemelve a Dellt és a HP-t. Emellett természetesen a chipgyártók is beálltak a sorba, így az AMD, az Applied Micro, a Broadcom, a Cavium és a Texas Instruments is az ARM mögött áll ebből a szempontból.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ARM

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés