Hirdetés

A Dell után az Archos is mobil gépek seregével rukkol elő a tanulók számára

A Dell nemrég jelentette be, hogy egy komplett termékpalettát szán a tanulóknak. Akkor kifejtettük, hogy ez a lépés nem meglepő a gyártó részéről hiszen az oktatási szektor a gyártók számára mindig jó biznisz, több gyártó is cselekszik hasonlóképpen. Többek között a francia Archos sem akar kimaradni a buliból, de elsősorban hazai pályán, a "Grand Digital for Schools" névre hallgató projektet célozta meg márciusban megjelenő új termékeivel, illetve ehhez kapcsolódó szolgáltatásaival, ugyanis a program keretén belül számos jellemzőt a megrendelő határozhat meg – például a gépek színe vagy éppen az embléma, extra garancia stb.

A "sulis" kínálatot billentyűzetes dokkolóval felszerelt 9 és 10 hüvelykes táblagépek, egy 11,6"-es Chromebook és egy 14"-es notebook alkotják, amelyekben közös a négymagos Intel processzor - vélhetően még a Bay Trail családból - a 8 órás üzemidőre képes akkumulátorok, valamint az átlagnál strapabíróbb felépítés. A táblagépekből mérettől függetlenül 2 GB RAM-mal és 64 GB-os tárolóval, illetve dupla kamerával érkeznek, operációs rendszert tekintve pedig egyaránt elérhetőek lesznek Androiddal vagy a Windows 8.1-gyel.

Hasonló kiépítésben érkezik a 11,6"-es Chromebook laptop, azaz a 2 GB RAM és 64 GB-os tároló itt alapfelszereltség, az operációs  rendszer pedig a gép nevéből adódóan a Google Chrome OS lesz.

A kínálat egyetlen hagyományos, Windows 8.1 Prót futtató notebookja kicsit erősebb hardvert kap, noha a processzor marad, de a rendszermemóriát 4 GB-ra növelték, a tárolást pedig egy 250 GB-os merevlemezre bízták. Az operációs rendszer ez esetben a Windows 8.1 Education Pro kiadás lesz.

Úgy tűnik, a masinák egyelőre csak az oktatási intézmények számára lesznek elérhetőek, közvetlenül a végfelhasználók számára nem, bár az árakat nyilvánosságra hozták, így akár az is elképzelhető, hogy a későbbiekben ez az álláspont változni fog. A 9 és 10 hüvelykes táblagépek egyébként 200 és 250 euróba, a Chromebook szintén 250 euróba, míg a notebook 300 euróba fog kerülni (adók nélkül).

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés