Hirdetés

Apró kis LED- és ventivezérlő az Aqua Computertől

A németek négycsatornás csöppsége ráadásul csatornánként 25 watt teljesítményt és rengeteg extrát kínál.

A német Aqua Computer legújabb kreálmánya a Quadro nevű vezérlő, amelyet elsősorban PWM ventilátorokhoz készítettek, de mellékesen a cég által kínál RGB LED-ek vezérlésre is bevethető egy RGBpx kivezetésének köszönhetően. Ez utóbbi rengeteg effektet és extrát kínál, melyek közül a legkomolyabbnak az AMBIENTpx tűnik – ez a monitoron éppen látott kép széleit igyekszik reprodukálni, nagyjából a Philips Ambilight-nak megfelelő módon.


[+]

Ami a ventilátoros részt illeti, a nevéből következő módon négy különálló csatornával gazdálkodhatunk, amelyek ráadásul egyenként 25 wattnyi terhelhetőséggel rendelkeznek, így elég nagy házak komplett szellőztetést rá lehet bízni az egységre. A vezérlés természetesen történhet szoftveren át manuálisan, de hőmérséklettől függően is. Ez utóbbi célra négy standard hőmérő modult is csatlakoztathatunk hozzá (nyolc további értéket pedig a szoftveren keresztül továbbíthatunk), a szabályzás pedig történhet fix pontok szerint lépcsőzetesen, illetve különböző görbék szerint is, és persze félpasszív üzemmód is kérhető, ráadásul úgy, hogy az indításhoz a Quadro még extra „lökést” is biztosít.

Az eszköz további érdekessége, hogy kompatibilis a gyártó Aquaero 5 és Aquaero 6 vezérlőjével is, amelyek kiegészítőjeként működhet, további négy vezérelhető csatornával kibővítve azok tudását. A Quadro már elérhető a cég webáruházában, ára 40 euró szállítási költség nélkül.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés