Hirdetés

A Pro modellekhez hasonló dizájnt és M2-es lapkát kapott az új MacBook Air

Az új, négy színváltozatban elérhető modellbe jobb kijelző és webkamera is került, a notch-ellenesek viszont jobb, ha nem is olvasnak ennél tovább.

Az Apple a tegnapi, fejlesztőknek szóló konferenciájának nyitóeseményén lerántotta a leplet az M1 utódjának szánt M2-es rendszerchipről, amely teljesítmény szempontjából alig (a CPU 18, a GPU pedig 35%-kal erősebb, mint az előző generációban), energiahatékonyság terén viszont jelentősen fejlődött. Az M2-t az Apple a 13 hüvelykes, Touch Barral szerelt, „régi” dizájnos MacBook Próban is elérhetővé tette, amelynek alapára 649 990 forint, de emellett bemutatták az új generációs MacBook Airt is, amelynek lekerekített külseje inkább a 14 és 16 hüvelykes Pro modellekére hasonlít.


[+]

Az új Air elődjéhez hasonlóan passzív hűtést kapott, a ventilátor zaját tehát még nagy terhelés mellett sem kell elviselnünk, helyette élvezhetjük a négy hangszórós, Dolby Atmos támogatással rendelkező, beépített hangrendszert, amelyhez három zajszűrős mikrofon és egy 3,5 milliméteres jack kimenet is tartozik. A mindössze 11,3 mm magas gépház oldalaira odafért még két Thunderbolt 4 port is, a töltést pedig a mágnesesen rögzíthető, harmadik generációs MagSafe csatlakozón keresztül végezhetjük el, ha épp másra használnánk a két Thunderboltot. A 18 órás üzemidővel rendelkező géphez kiviteltől függően egy 30 vagy 35 wattos, egy, illetve két Type-C kimenettel ellátott töltőfejet kapunk, de felár ellenében rendelhetünk egy 67 wattos megoldást is, amelynek használatával már a gyorstöltés is támogatott.


[+]

A notebookot kinyitva alul a TouchID-val és háttérvilágítással, illetve Force Touch trackpaddel kiegészített Magic Keyboard billentyűzetet találjuk, még a ház felső részét a 13,6 hüvelykes, 2560x1664 pixel felbontású IPS megjelenítő foglalja el. A panel pixelsűrűsége 224 PPI, maximális fényereje pedig 500 nit, a P3 színtértámogatásról és a True Tone funkció támogatásáról pedig talán már nem is kell külön megemlékeznünk, hiszen az Apple eszközei esetében ezek szinte mindig adottak. Ahogy az a képeken is látható, a beépített, immár Full HD felbontású webkamera egy, az állapotsávba belógó szenzorszigeten kapott helyet.


[+]

Ez sok embernél kizáró ok lehet, véleményünk szerint viszont használat közben egyáltalán nem zavaró, hiszen, ahogy a nagyobb modellek esetében sem, úgy itt sem a hasznos területből vettek el helyet a mérnökök, hanem egyszerűen csak kitöltötték kijelzővel a webkamerától balra és jobbra eső területeket, ezzel dedikált helyet adva az állapotsávnak.


[+]

Az ezüst, asztroszürke, csillagfény és éjfekete színekben elérhető, modelltől függően 8-24 GB memóriával, valamint 256 GB és 2 TB közötti kapacitású tárolóval rendelkező, új Apple MacBook Air a gyártó tervei szerint a következő hónapban lesz elérhető hazánkban, 599 990 forintos alapáron.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés