Hirdetés

Új szintre emelte az iMac gépeket az Apple

Az Apple mindenféle előzetes hírverés nélkül bemutatta az új iMac gépeket, amelyek a pixelek számában tekinthetők kiemelkedőnek. A vállalat korábban is nagyon erős volt ezen a területen az 5K-s 27 hüvelykes modellel, de most a 21,5 hüvelykes opció is 4K-s kijelzőt kapott.

A két új csodagép a külsőt tekintve sokban hasonlít az elődökre, ami igazából pozitívum, hiszen ami bevált azon nem érdemes változtatni. A belsőt tekintve azonban sok újítás sikerült beépíteni. Egyrészt mindkét gép új platformra épül, másrészt javultak a kijelzők is. Ezek többek között lefedik a DCI-P3 színteret.

A 21,5 hüvelykes gép alapvetően két kijelzővel rendelhető. Egyrészt elérhető a korábbi modellből megmaradt 1920x1080 pixeles opció, másrészt bemutatkozik az új 4096x2304 pixeles megoldás. Utóbbi áldás és átok is egyben, mivel a kisebb iMac gépeknél nincs lehetőség dedikált grafikus vezérlő beépítésére, és az integrált grafikus vezérlő teljesítménye nem minden esetben lesz alkalmas ennyire sok pixel kiszámítására. Ezért is rendelhető a kisebb felbontású kijelző.

A 21,5 hüvelykes iMac egyébként Intel Broadwell lapkát használ, amely mellé az alaplapra 8 GB memória került, de ez kiegészíthető további 8 GB-tal. Utóbbi lehetőség nem csak 16 GB-nyi rendszermemóriát kínál, hanem aktiválja a kétcsatornás módot is. Ezért a 4K-s Retina modell mellé az extra memória csupán a megduplázott buszszélesség miatt nagyon ajánlott.

A processzor szempontjából választható a Core i5-5250U, az i5-5575R és az i5-5675R. Utóbbi kettőben négy mag és egy Iris Pro Graphics 6200-as IGP található, míg az elsőben be kell érni két maggal, valamint egy HD Graphics 6000-es IGP-vel. A percenként 5400 fordulatra képes merevlemez kapacitása 1 TB, de kérhetők a különböző méretű SSD-k, vagy a Fusion Drive opciók is. A kisebb 4K-s iMac esetében a Core i5-5675R lecserélhető egy Core i7-5775R-re, amely extra teljesítményt kínál.


[+]

A 27 hüvelykes modell kijelzője a DCI-P3 színtér lefedését leszámítva nem újult meg, de a belsőt sok változás érte, ugyanis az Intel Skylake lapkái kerültek bevetésre. Egészen pontosan a Core i5-6500, i5-6600 és i7-6700 közül lehet választani, de az Apple kikapcsolta az IGP-jüket, mivel minden esetben dedikált grafikus vezérlő hajtja meg az 5180x2880 pixeles kijelzőt. Utóbbi feladatot az AMD mobil megoldásai kapták név szerint a Radeon R9 M380, M390, M395 és M395X jelzésű modellek. Az első három 2 GB-nyi GDDR5 szabványú fedélzeti memóriát használ, míg az utolsó már 4 GB-ot kapott. Ezek a termékek részben egyedi megrendelésre készültek, így a PC-kben nem mindegyik érhető el.

A rendszermemória szempontjából 8, 16 és 32 GB-os kapacitás kérhető, és a kisebbik iMac gépekkel ellentétben minden konfiguráció esetében aktív a kétcsatornás mód. Az adatokat tároló, percenként 7200 fordulatra képes merevlemez kapacitása 1 TB lehet, de itt is kérhetők a különböző méretű SSD-k, vagy a Fusion Drive opciók.

A 21,5 hüvelykes iMacek ára a felszereltség függvényében 1100 és 2400 dollár között alakul, míg a 27 hüvelykes iMac modellek már drágábbak lesznek, mivel az áruk a felszereltség függvényében 1800 és 4100 dollár közé esik.

A vállalat frissítette az iMacekhez való perifériákat is, így bemutatkozott a Magic Mouse 2, a Magic Trackpad 2 és a Magic Keyboard is. Ezek rendre 80, 130 és 100 dolláros árcédulát kaptak, de a fentebb részletezett iMacek mellé rendelve árengedményt biztosít az Apple.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés