Hirdetés

Jönnek a Radeon SSD-k?

Érdekes pletyka merült fel az AMD háza táján. A vállalat állítólag felhasználná a Radeon márkanevet SSD-k forgalmazására. Maga a koncepció nem újdonság, hiszen az AMD az elmúlt év végén már bemutatta a Radeon Memory termékcsaládot, mely egy ideje elérhető az OEM partnereknek, és a nagyobb kereskedőláncoknak. A DDR3 szabványú modulok esetében a gyártást a Patriot és a VisionTek végzi, míg az AMD a validálás feladatát látja el.

Az előbbi bekezdésben vázolt üzleti modell abszolút nem egyedi, hiszen számos cég ugyanígy cselekszik, és nem csak a memóriák szempontjából, hanem az SSD-k forgalmazásánál is. A Radeon SSD-k ötlete tehát abszolút kivitelezhető, hiszen az AMD rendelkezik validálási tapasztalattal, így a memóriákon kívül SSD-ket is tudnának szállítani. Természetesen a gyártást nem az AMD végezné, de a partner kiléte egyelőre nem derült ki. A Radeon márkanév a játékosok körében nagyon népszerű, hiszen a GPU-piacot teljesen lefedi a Radeon sorozat, így ennek erejét kihasználva el lehet adni akár SSD-ket is vele.

Érdekes kérdés lehet még az OEM-ek kiszolgálása is. A Radeon Memory elsősorban ezen a szinten sikeres, mivel AMD APU vagy processzor mellé egészen olcsón szerezhető be nagy tételben. Ez akár a Radeon SSD-kre is kiterjeszthető, de valószínű, hogy a nagyobb kereskedőláncok is vásárolhatnak a termékekből. Esetleg ehhez is lehet némi extrát kínálni, mint a Radeon Memory termékcsaládhoz a Radeon RAMDisk szoftver, illetve felmerül az is, hogy az AMD az OEM-ek felé kiépíthet olyan kiszolgáló hálózatot, mely az AMD APU vagy processzor mellé Radeon memóriát és SSD-t kínál, és ezt akár egyedi Vision matricához is lehet kötni. Ez abból a szempontból lehet előnyös az OEM-eknek, hogy a termékeket az AMD eleve teszteli egymás mellett, így a végtermék gyártója bizonyos tesztelési folyamatokat kihagyhat, vagyis kisebb költség mellett és gyorsabban dobható piacra az adott PC.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Előzmények

Hirdetés