Acer blog: megérkezett a tesztre szánt, végleges S3 ultrabook!

Sok-sok ígérgetés, megannyi előzetes és mindenféle dia, leírás, jóslat, kémfotó, fénykép és pletyka után végre kézbe vehettük a végleges Acer Aspire AS3-951-2464G32ISS jelzésű notebookot, azaz pontosabban az S3 néven emlegetett ultrabookot. Persze biztosan nem mi vagyunk az elsők, hiszen akik előrendelték, már jószerivel napok óta élvezhetik a vékonyka gép adta lehetőségeket. Ráadásul akármennyire nem fogynak jól világszinten az ultrabookok, az S3 első darabjait itthon – a hazai forgalmazó szerint – szépen elkapkodták.

Végleges csomagolásban érkezett tehát az S3 hozzánk, és az első dolgunk rögtön az volt, hogy az előző, nem végleges darabot tesztelő bemutatónk mintájára koppanásig (ami kb.170 fokos szöget jelent) hajtottuk a kijelzőt, majd letettük az asztallapra és megnéztük, a végleges példány is elbillen-e a kijelző felé. Örömmel jelentjük, semmi ilyen nem tapasztalható, és akkor sem bukik hátra, ha ebben a pozícióban meglökjük a káva felső részét. Nem véletlenül hangsúlyozzuk minden ilyen, próbapéldányt nyúzó tesztünkben, hogy a végleges változat megjelenésééig rengeteg dolog megváltozhat.

A kijelző egyébként egy kézzel is szépen nyílik, csak a nyitás legelején egy pillanatra emeli el pár centiméterre az alsó részt az asztaltól. Első látásra az anyagminőség is jónak tűnt, és a ház merevségére sincs panasz, de erről részletesen majd a tesztben számolunk be, amikor már volt alkalmunk hosszabb távon használni a konfigurációt, mely egyébként az SSD-HDD párossal szerelt változat. A teszt tehát hamarosan várható!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények