Hirdetés

Nem követné a Logitech és a Razer stratégiáját az Abxylute

A cég kedvezőbb áron hozná a saját, felhőalapú játékszolgáltatásokra épülő kézikonzolját.

Az előző évben két olyan kézikonzol is előkerült, amelyek célirányosan a felhőalapú játékszolgáltatásokra gyúrtak, vagyis a fő stratégiájuk az volt, hogy ne is natívan futtassák a szórakozásra vágyók számára a játékokat. Kliensként ezt nem nehéz abszolválni, így a Logitech G Cloud Gaming Handheld, illetve a Razer Edge fejlesztések is teljesítik a követelményeket, az egyetlen baj velük, hogy túl drágán teszik mindezt. Többek között hasonló áron már Steam Decket is lehet venni a Valve-tól, amely szintén képes ugyanerre, és még sokkal többre.

Önmagában ugyanakkor nincs baj azzal az ötlettel, hogy legyen egy kézikonzol a felhőalapú játékszolgáltatásokhoz tervezve, erre bizonyosan megvan az igény, de nem azon az árszinten, amin ezt a Logitech és a Razer elképzelte. Itt jön képbe az Abxylute, amely cég szintén egy ilyen kézikonzolt tervez, és eljutott a tervezők tudatáig az is, hogy csak akkor lehetnek sikeresek, ha bőven a Steam Deck alá áraznak.

Az Abxylute nagyjából 200-250 dolláros árszintet gondolt el a 7 hüvelykes, 1080p-s LTPS kijelzővel, illetve IEEE 802.11ac-s Wi-Fivel rendelkező rendszeréért, amely az 5200 mAh-s akkumulátorával nyolc órás üzemidőt is kínál felhőből kapott játéktartalom megelenítése során. Az említett ár már az a kategória, ami egy ilyen rendszertől elfogadhatónak tűnik, és ugye itt kliensről van szó, tehát elméletben bármilyen felhőalapú játékszolgáltatás szóba jöhet, maga a cég az Xbox Cloud Gaming és a GeForce Now opciókat emeli ki, de akár a Steam Linkkel is lehet élni.

Arról sajnos még nincs adat, hogy az Abxylute kézikonzolja pontosan mikor érkezhet.

Előzmények

Hirdetés